Sokan írtátok meg szépen megfogalmazott véleményeteket a posztjaim alá, melyekben taglaltam, hogy megpróbáltuk Zalánt átszoktatni külön szobába, kiságyba, de nem ment. Tegnap bonyolult napunk volt és Zalánt mindenhova vittük magunkkal. "Csak" 4 órán át tartott plusz egy esti bevásárlás. Lefekvés előtt mondtam apának, hogy lehet, hogy nehéz éjszakánk lesz, mert a kisgyerekek éjjel dolgozzák fel a nappal eseményeit, ezért folyton felébrednek. Felnőttként is sokszor ébredünk, de megtanultunk simán visszaaludni. A legtöbb kisgyerek azonban nem tud magától újra álomba szenderülni, kell a külső segítség. Ilyen külső segítség lehet például a szopi.

 

Az éjszakánk brutális volt. Negyed óránként keltünk, Zalán folyton forgolódott, éjjel egykor még fel is ült. Minden alkalommal mellre tettem, amitől elaludt, egy ideig öleltem is, amitől picit többet aludt egyhuzamban. 

 

Számomra a ma éjjel volt a végső bizonyíték arra, hogy egy fejletlen idegrendszerrel rendelkező gyereket ne próbáljunk meg idomítani. Nem arról van szó, hogy manipulál, hanem hogy szüksége van ránk! Nem zárhatom be egy szobába bőgni... nesze, aludjál! A szülő szükséglete, pici kis kényelme nem lehet ennyire fontos. Mi sem így terveztük anno, de így alakult. Erről írok lejjebb.

 

 

550_101841463.jpg

 

 

Természetesen Zalánt külön szobában altattuk a kezdetektől és éjjel többször keltem hozzá, általában 1-2 óránként. Eszünk ágában sem volt együtt aludni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nappal akkor alszik csak, ha együtt alszunk el. Addig nála 2x20 perc volt a maximum és éjjel sem aludt sokat, megspékelve a sok ébredéssel. Egy újszülöttnél!!! Miután elkezdtem a nagyágyban altatni, álomba szenderült napi 2-3 alkalommal, volt, hogy lehúzott 3-4 órát egyben. (Persze a pocakfájását is sikerrel kezeltük, az is segített). Éjjelre mindig úgy altattam, hogy a nappaliban tévéztem, majd mikor elaludt, átsétáltam vele a szobájába, letettem a kiságyba, aludt.

 

Jómagam is konkrétan hülyének néztem azokat, akik együtt alszanak a gyerekkel, aztán szenvednek visszavarázsolni a kiságyba. Azt hittem, hogy ez minden esetben a szülő döntése és nem hittem el, hogy márpedig sok gyereknél úgyis minden út a szülői ágyba vezet (ez főleg anyatejesekre és főleg igény szerint szoptatottakra jellemző).

 

Zalán úgy 3 hónapos volt, mikor hála az égnek eldobta a cumit (küzdöttünk nagy cumizavarral), nem akarom húzni a szót, a lényeg, hogy utána nagyon jó alvó lett, 2 alkalommal még a teljes éjszakát is átaludta. Aztán megváltozott valami. Úgy 4 és fél hónapos lehetett, mikor hozzánk került végleg, ugyanis hetek óta azt csinálta, hogy elaltatás után kottára 1 órával sírva ébredt, amiből egyre nehezebb lett visszaaltatni. Egy idő után már szinte azonnal ébredt, utána már elaludni sem volt hajlandó egyáltalán, ha mégis sikerült, nagyon gyakran ébredt. Hulla fáradt voltam az állandó átjárkálásoktól, alig aludtam. Apa néha már az első esti felsírásnál mondta, hogy hozzuk át aludni. Ellenkeztem. Éjjel közepén vagy hajnalban általában nem bírtam tovább és tényleg áthoztuk. Míg végül már a nagyágyban is altattuk és onnantól kezdődött a mi közös, finom alvásunk. Végre nem kellett folyton felkelnem hozzá, akárhányszor is sírt éjjel, csak picit közelebb húztam, meg sem kellett nagyon mozdulnom és már szopizott is, és mindketten már aludtunk is. Persze kismilliószor egy éjjel....

 

Nappalokra is összenőttünk, mivel Zalán a kezdetektől kimutatta, hogy többemberes baba és egy lépést tettem, sírva követett. Tudom, nehéz elképzelni és ha valaki ismeri őt, annak is baromi nehéz elképzelni, mert amint idegent lát Zalán, megszeppen és hangja sincs, de picit fárasztó tud lenni, mikor egy lépést nem tud tenni az ember, mert a gyerek bömböl tőle. (Családom jól tudja, milyen Zalán, mert napokra szoktunk hazamenni, de legtöbben csak futólag látják). Zalánnál nem tűnt fel a szeparációs szorongás kezdete, ő mindig is így szorongott. Gyakran azért jó érzés is, hogy valaki így szeret engem.... de sokszor picit fárasztó is :) nálunk a hordozás elmulasztása lehetetlen lett volna. Igazi csitító eszköz és végre anya is tud takarítani, tenni-venni. Olyan hónapok következtek, amikor Zalán minden napközbeni alvását rajtam töltötte, fél éves korától pedig új eszközt vettünk, így délelőttönként, míg takarítok, a hátamon aludt (alszik), délután pedig az ölemben. Szóval 0-24-ben elválaszthatatlanok lettünk.

 

Többen mondogatták a környezetemben, hogy ez így nem lesz jó. Főleg olyanok, akik maguk is így csinálják vagy csinálták... nem vicces? De hogy hogyan oldjam meg, arra jobbat nem tudtak mondani, mint hogy hagyjam bőgni, 3 nap után megtanulja! Komolyan ez olyan dolog, ami tanítható? Biztos?

 

 

Minden gyerek más.

  • Van, amelyik a kezdetektől átalussza az éjszakát....
  • Van, amelyik elalszik a cicin, aztán leteszik simán aludni, vagy egész éjjelre, vagy pár órára.
  • Van, amelyik tápszeres és emiatt cumival (vagy anélkül) alszik és nem kell az édesanyja cicije egyfolytában.
  • Van, amelyik felébred és simán eljátszik magában a kiságyban anélkül, hogy sírni kezdene.
  • Van, amelyiket leteszik a kiságyba és simán magától elalszik.
  • És vannak azok a babák, akik nem tudnak maguktól elaludni, hanem külső segítség kell.

 

 

Ők azok, akiket semmilyen eszközzel nem fogod tudni idomítani. Tetszik ez a szó. Idomítani. Megtörni. Betörni. Erőt fitogtatni.

 

 

Zalánnal ott lettem picit türelmetlen.... elmondom én hol. Mikor rájöttem, hogy 2 éves korára szeretnénk kistesót, de még hosszú időn át leszek a sok szoptatás miatt terméketlen. Ekkor úgy döntöttem (döntöttünk), hogy emiatt is ideje külön altatni. Másrészt kezdett rám hatni a sok külső apró beszólás és én utálom, ha hülyének néznek... megpróbáltam hát megfelelni.

 

Kezdtem a nappalokkal, nagyon nehéz dolgom volt. Rengeteg síráson voltunk túl, mire 2 hét után találtam egy trükköt, hogyan tudom a gyereket az ágyában altatni. Nagyon kellemetlen és kényelmetlen trükk, csak privát üzenetben árultam el azoknak, akik vannak olyan elkeseredettek, hogy ilyesmire kényszerüljenek... Az alvási ritmusa is átrendeződött ettől és páran kérdezték, nem alszik-e kevesebbet. Azt hittem, nem.... de igen!

 

Majd elkezdtem éjszakára is tréningezni. A megváltozott nappaloknak köszönhetően meglepően könnyen indult, 2 óránként keltünk, igaz, éktelen ordításra... hajnali 4-kor ő azt mondta, neki ebből elég. A harmadik napon már nagyon gyakran kelt, a 4. nap után megbizonyosodtunk, hogy ez nem fog menni. Itt már apa is itthon volt, Zalánt nem tudtuk sehogyan sem csitítani, álomba szenderíteni. Olyan éber volt, hogy amint sikerült elaltatnom, üvöltve ébredt a távolodásomra. Az éjszaka közepén 2 teljes órán át hagytuk sírni, ennyire mocskok voltunk (mert ugye az ember olvassa a cikket, hogy más gyereke sír 45 percet, aztán elalszik, meg írta is valaki, hogy 15 percig paskolta a hátát és elaludt, hát én a teljes 12 órán át paskolhatnám!), persze néha bementünk hozzá még ebben a legszarabb fázisban is, a szívem szakad meg, ha visszagondolok, hogyan tántorgott a gyerek sírva, de csakazért sem esett össze aludni. Mert egyszerűen nem tud magától aludni! Nagyon rosszul voltunk mindahányan a kialvatlanságtól, Zalán ráadásul a nappalok miatt már kapott egy fáradtsági alapozást.

 

Most ezt az egészet ne úgy képzeljétek el, hogy hirtelen bedobtam Zalánt a mélyvízbe. 1 hónapon át csitítgattam akármikor, mikor ott akartam altatni, éjjel vagy nappal és én nem mozdultam el, de sosem jutottunk semmire. Míg végül már ezen a végső éjszakán úgy döntöttem, nekem aztán ne mondja senki, hogy nem hagytam a gyereket bőgni (mert ugye mind ezt tanácsolja), hát tessék, legyen meg ez is, emberek. Ha már annyira mondogatjátok... és nem... nem segített, viszont utólag nagyon szégyenlem magam, hogy ezt megtettem.

 

Olyannyira elfajult a helyzet, hogy az éjjel közepén 3 különböző cumit és 1 cumisüveget is dugtam a szájába (Istenem... ), de egyik sem kellett. Vittem vizet pohárban, ivott belőle és nevetett. (Az én fiam!!!)

 

Ezt az éjszakát követően ismét teljesen átrajzolódott Zalán alvási ritmusa. Este 7-kor már alszik és 6-kor kel. Figyelem, ez az új idő szerint számolva! Azelőtt este 21:30-kor aludt be, az akkori idő szerint a mostani este 19:00 csak 18:00 lenne! Durván bekavartunk az életünkbe és nem értünk el semmi mást.

 

Illetve de.

 

 

Sikerült megnyugodnunk, hogy mindannyiunknak az a jobb, ha nappal és éjjel is együtt alszunk és sikerült beletörődnünk még a következő 2 dologba:

- Zalán nem manipulál, hanem szüksége van ránk. Maximum kiábrándítani tudnánk magunkból.

- Zalán testi és akaratereje hatalmas.

- Zalán mellett legfeljebb később lesz tesó. Egy gyerek, amelyik ennyit szopik és amelyiknek ennyire szüksége van a szüleire, az amúgy sem áll készen még a tesó érkezésére, arra, hogy egy másik gyerekkel szülein, anyján osztozkodjon!

 

 

Nézhet bárki hülyének a környezetemben, gondolhatják azt, hogy gyengék voltunk, gondolhatják azt, hogy csak nem találtuk meg a megfelelő módszert (köszönöm, nem kérek már több jótanácsot, mindet kipróbáltam), gondolhatják azt, hogy a gyerek velünk lesz évekig (nem kizárt...), gondolhatják azt, milyen szar ettől nekünk (rájöttünk ismét, hogy nagyon nem) stb. stb.

 

Nem tetézem a szót....

 

Mindannyian kifáradtunk, Zalán különösen kezelhetetlenné vált nappalra, ennek az egésznek a továbbiaknak nulla értelmét láttuk.

 

Pár nap a régi rendszerben és visszakaptam az én boldog, kipihent, nevetni hangosan képes kispasimat.

 

És ez számunkra mindennél többet ér.

 

eszik.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://metalozott-angelocska.blog.hu/api/trackback/id/tr4912393155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.