Sokan írtátok meg szépen megfogalmazott véleményeteket a posztjaim alá, melyekben taglaltam, hogy megpróbáltuk Zalánt átszoktatni külön szobába, kiságyba, de nem ment. Tegnap bonyolult napunk volt és Zalánt mindenhova vittük magunkkal. "Csak" 4 órán át tartott plusz egy esti bevásárlás. Lefekvés előtt mondtam apának, hogy lehet, hogy nehéz éjszakánk lesz, mert a kisgyerekek éjjel dolgozzák fel a nappal eseményeit, ezért folyton felébrednek. Felnőttként is sokszor ébredünk, de megtanultunk simán visszaaludni. A legtöbb kisgyerek azonban nem tud magától újra álomba szenderülni, kell a külső segítség. Ilyen külső segítség lehet például a szopi.

 

Az éjszakánk brutális volt. Negyed óránként keltünk, Zalán folyton forgolódott, éjjel egykor még fel is ült. Minden alkalommal mellre tettem, amitől elaludt, egy ideig öleltem is, amitől picit többet aludt egyhuzamban. 

 

Számomra a ma éjjel volt a végső bizonyíték arra, hogy egy fejletlen idegrendszerrel rendelkező gyereket ne próbáljunk meg idomítani. Nem arról van szó, hogy manipulál, hanem hogy szüksége van ránk! Nem zárhatom be egy szobába bőgni... nesze, aludjál! A szülő szükséglete, pici kis kényelme nem lehet ennyire fontos. Mi sem így terveztük anno, de így alakult. Erről írok lejjebb.

 

 

550_101841463.jpg

 

 

Természetesen Zalánt külön szobában altattuk a kezdetektől és éjjel többször keltem hozzá, általában 1-2 óránként. Eszünk ágában sem volt együtt aludni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nappal akkor alszik csak, ha együtt alszunk el. Addig nála 2x20 perc volt a maximum és éjjel sem aludt sokat, megspékelve a sok ébredéssel. Egy újszülöttnél!!! Miután elkezdtem a nagyágyban altatni, álomba szenderült napi 2-3 alkalommal, volt, hogy lehúzott 3-4 órát egyben. (Persze a pocakfájását is sikerrel kezeltük, az is segített). Éjjelre mindig úgy altattam, hogy a nappaliban tévéztem, majd mikor elaludt, átsétáltam vele a szobájába, letettem a kiságyba, aludt.

 

Jómagam is konkrétan hülyének néztem azokat, akik együtt alszanak a gyerekkel, aztán szenvednek visszavarázsolni a kiságyba. Azt hittem, hogy ez minden esetben a szülő döntése és nem hittem el, hogy márpedig sok gyereknél úgyis minden út a szülői ágyba vezet (ez főleg anyatejesekre és főleg igény szerint szoptatottakra jellemző).

 

Zalán úgy 3 hónapos volt, mikor hála az égnek eldobta a cumit (küzdöttünk nagy cumizavarral), nem akarom húzni a szót, a lényeg, hogy utána nagyon jó alvó lett, 2 alkalommal még a teljes éjszakát is átaludta. Aztán megváltozott valami. Úgy 4 és fél hónapos lehetett, mikor hozzánk került végleg, ugyanis hetek óta azt csinálta, hogy elaltatás után kottára 1 órával sírva ébredt, amiből egyre nehezebb lett visszaaltatni. Egy idő után már szinte azonnal ébredt, utána már elaludni sem volt hajlandó egyáltalán, ha mégis sikerült, nagyon gyakran ébredt. Hulla fáradt voltam az állandó átjárkálásoktól, alig aludtam. Apa néha már az első esti felsírásnál mondta, hogy hozzuk át aludni. Ellenkeztem. Éjjel közepén vagy hajnalban általában nem bírtam tovább és tényleg áthoztuk. Míg végül már a nagyágyban is altattuk és onnantól kezdődött a mi közös, finom alvásunk. Végre nem kellett folyton felkelnem hozzá, akárhányszor is sírt éjjel, csak picit közelebb húztam, meg sem kellett nagyon mozdulnom és már szopizott is, és mindketten már aludtunk is. Persze kismilliószor egy éjjel....

 

Nappalokra is összenőttünk, mivel Zalán a kezdetektől kimutatta, hogy többemberes baba és egy lépést tettem, sírva követett. Tudom, nehéz elképzelni és ha valaki ismeri őt, annak is baromi nehéz elképzelni, mert amint idegent lát Zalán, megszeppen és hangja sincs, de picit fárasztó tud lenni, mikor egy lépést nem tud tenni az ember, mert a gyerek bömböl tőle. (Családom jól tudja, milyen Zalán, mert napokra szoktunk hazamenni, de legtöbben csak futólag látják). Zalánnál nem tűnt fel a szeparációs szorongás kezdete, ő mindig is így szorongott. Gyakran azért jó érzés is, hogy valaki így szeret engem.... de sokszor picit fárasztó is :) nálunk a hordozás elmulasztása lehetetlen lett volna. Igazi csitító eszköz és végre anya is tud takarítani, tenni-venni. Olyan hónapok következtek, amikor Zalán minden napközbeni alvását rajtam töltötte, fél éves korától pedig új eszközt vettünk, így délelőttönként, míg takarítok, a hátamon aludt (alszik), délután pedig az ölemben. Szóval 0-24-ben elválaszthatatlanok lettünk.

 

Többen mondogatták a környezetemben, hogy ez így nem lesz jó. Főleg olyanok, akik maguk is így csinálják vagy csinálták... nem vicces? De hogy hogyan oldjam meg, arra jobbat nem tudtak mondani, mint hogy hagyjam bőgni, 3 nap után megtanulja! Komolyan ez olyan dolog, ami tanítható? Biztos?

 

 

Minden gyerek más.

  • Van, amelyik a kezdetektől átalussza az éjszakát....
  • Van, amelyik elalszik a cicin, aztán leteszik simán aludni, vagy egész éjjelre, vagy pár órára.
  • Van, amelyik tápszeres és emiatt cumival (vagy anélkül) alszik és nem kell az édesanyja cicije egyfolytában.
  • Van, amelyik felébred és simán eljátszik magában a kiságyban anélkül, hogy sírni kezdene.
  • Van, amelyiket leteszik a kiságyba és simán magától elalszik.
  • És vannak azok a babák, akik nem tudnak maguktól elaludni, hanem külső segítség kell.

 

 

Ők azok, akiket semmilyen eszközzel nem fogod tudni idomítani. Tetszik ez a szó. Idomítani. Megtörni. Betörni. Erőt fitogtatni.

 

 

Zalánnal ott lettem picit türelmetlen.... elmondom én hol. Mikor rájöttem, hogy 2 éves korára szeretnénk kistesót, de még hosszú időn át leszek a sok szoptatás miatt terméketlen. Ekkor úgy döntöttem (döntöttünk), hogy emiatt is ideje külön altatni. Másrészt kezdett rám hatni a sok külső apró beszólás és én utálom, ha hülyének néznek... megpróbáltam hát megfelelni.

 

Kezdtem a nappalokkal, nagyon nehéz dolgom volt. Rengeteg síráson voltunk túl, mire 2 hét után találtam egy trükköt, hogyan tudom a gyereket az ágyában altatni. Nagyon kellemetlen és kényelmetlen trükk, csak privát üzenetben árultam el azoknak, akik vannak olyan elkeseredettek, hogy ilyesmire kényszerüljenek... Az alvási ritmusa is átrendeződött ettől és páran kérdezték, nem alszik-e kevesebbet. Azt hittem, nem.... de igen!

 

Majd elkezdtem éjszakára is tréningezni. A megváltozott nappaloknak köszönhetően meglepően könnyen indult, 2 óránként keltünk, igaz, éktelen ordításra... hajnali 4-kor ő azt mondta, neki ebből elég. A harmadik napon már nagyon gyakran kelt, a 4. nap után megbizonyosodtunk, hogy ez nem fog menni. Itt már apa is itthon volt, Zalánt nem tudtuk sehogyan sem csitítani, álomba szenderíteni. Olyan éber volt, hogy amint sikerült elaltatnom, üvöltve ébredt a távolodásomra. Az éjszaka közepén 2 teljes órán át hagytuk sírni, ennyire mocskok voltunk (mert ugye az ember olvassa a cikket, hogy más gyereke sír 45 percet, aztán elalszik, meg írta is valaki, hogy 15 percig paskolta a hátát és elaludt, hát én a teljes 12 órán át paskolhatnám!), persze néha bementünk hozzá még ebben a legszarabb fázisban is, a szívem szakad meg, ha visszagondolok, hogyan tántorgott a gyerek sírva, de csakazért sem esett össze aludni. Mert egyszerűen nem tud magától aludni! Nagyon rosszul voltunk mindahányan a kialvatlanságtól, Zalán ráadásul a nappalok miatt már kapott egy fáradtsági alapozást.

 

Most ezt az egészet ne úgy képzeljétek el, hogy hirtelen bedobtam Zalánt a mélyvízbe. 1 hónapon át csitítgattam akármikor, mikor ott akartam altatni, éjjel vagy nappal és én nem mozdultam el, de sosem jutottunk semmire. Míg végül már ezen a végső éjszakán úgy döntöttem, nekem aztán ne mondja senki, hogy nem hagytam a gyereket bőgni (mert ugye mind ezt tanácsolja), hát tessék, legyen meg ez is, emberek. Ha már annyira mondogatjátok... és nem... nem segített, viszont utólag nagyon szégyenlem magam, hogy ezt megtettem.

 

Olyannyira elfajult a helyzet, hogy az éjjel közepén 3 különböző cumit és 1 cumisüveget is dugtam a szájába (Istenem... ), de egyik sem kellett. Vittem vizet pohárban, ivott belőle és nevetett. (Az én fiam!!!)

 

Ezt az éjszakát követően ismét teljesen átrajzolódott Zalán alvási ritmusa. Este 7-kor már alszik és 6-kor kel. Figyelem, ez az új idő szerint számolva! Azelőtt este 21:30-kor aludt be, az akkori idő szerint a mostani este 19:00 csak 18:00 lenne! Durván bekavartunk az életünkbe és nem értünk el semmi mást.

 

Illetve de.

 

 

Sikerült megnyugodnunk, hogy mindannyiunknak az a jobb, ha nappal és éjjel is együtt alszunk és sikerült beletörődnünk még a következő 2 dologba:

- Zalán nem manipulál, hanem szüksége van ránk. Maximum kiábrándítani tudnánk magunkból.

- Zalán testi és akaratereje hatalmas.

- Zalán mellett legfeljebb később lesz tesó. Egy gyerek, amelyik ennyit szopik és amelyiknek ennyire szüksége van a szüleire, az amúgy sem áll készen még a tesó érkezésére, arra, hogy egy másik gyerekkel szülein, anyján osztozkodjon!

 

 

Nézhet bárki hülyének a környezetemben, gondolhatják azt, hogy gyengék voltunk, gondolhatják azt, hogy csak nem találtuk meg a megfelelő módszert (köszönöm, nem kérek már több jótanácsot, mindet kipróbáltam), gondolhatják azt, hogy a gyerek velünk lesz évekig (nem kizárt...), gondolhatják azt, milyen szar ettől nekünk (rájöttünk ismét, hogy nagyon nem) stb. stb.

 

Nem tetézem a szót....

 

Mindannyian kifáradtunk, Zalán különösen kezelhetetlenné vált nappalra, ennek az egésznek a továbbiaknak nulla értelmét láttuk.

 

Pár nap a régi rendszerben és visszakaptam az én boldog, kipihent, nevetni hangosan képes kispasimat.

 

És ez számunkra mindennél többet ér.

 

eszik.jpg

Ez így nem mehet tovább

2017.03.28. 10:25

 

Kezdek picit belesüppedni az önigazoló magyarázkodásba. Persze, nagyon nincs időm magamra Zalán mellett, de azért vannak dolgok, amelyekre KÖTELEZŐ időt találni, ha törik, ha szakad. Csak haladnak a napok, hetek és a hónapok. Mindig elkezdek valamit, aztán abbahagyom, mert annyira nincs időm tartani egy rendszerszerű edzéstervet, hogy az brutális.

 

Picit kezdtem megint gondolatban is a rossz irányba elmenni, tudniillik, hogy nekem fogynom kell és előkaparnom nyárra a csini-bini testemet. Értitek? Szép nyári testet. És mégis kinek fogom mutogatni?! El is kezdtem diétázni, másképp edzeni, le is ment az első fél kg a tervezett kemény 2-3 kilóból, jól is éreztem magam a bőrömben, mígnem megláttam a fotókon, hogy milyen vékony vagyok már így is. Hova fogyjak? És hova feszesedjek? Szerencsére van egy anyám is, aki fejbe kólintott, nehogy fogyni akarjak, főleg, amíg szoptatok. És rá kell jönnöm, hogy már megint 2-3 hétig teljesen a külsőségek jegyében éltem, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, ami velem odabent van. Mert az bizony sokkal fontosabb, mint a kívülről szép test!!

 

Mert mint azt anno írtam, a szüléssel nagyon meggyengültem. Némileg ezen segített az idő is és a torna is, amit célirányosan erre végeztem. Nem vagyok elégedett ezzel kapcsolatban a kitartásommal (ha még nem olvastad, egyszer írtam arról is, mit gondolok a baba melletti edzésről és diétáról). Viszont még bőven van mit dolgoznom magamon, mert nem fog minden magától elmúlni.

 

 

pelvic_floor_illo_300x300_uk.jpg

 

Nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy kihordtam és világra hoztam egy új életet.

Mit jelent ez? Pontosan azt, amit megannyi nőtársam számára. Gyengék az izmaim és most nem arra kell gondolni, hogy "jaj nagy a mama hasam" vagy ilyesmi. A hasizmaim alig vannak eltávolodva egymástól, bár biztosan ez a kisebb eltávolodás is rengeteget számít, ha a belső szervek megtartásáról van szó.

 

A valóságon nincs semmi szégyellnivaló, mert rengeteg szülés utáni nőt érint, csak valahogy ciki beszélni róla. Ciki beszélni arról, hogy sietni kell pisilni/kakilni, hogy küzdünk hol hasmenéssel, hol székrekedéssel, hogy alhasi fájdalmaink lehetnek, hogy előfordulhatnak ilyen-olyan nyomó érzések, aranyér, sérv stb. Szülés utáni állapotomhoz képest most szinte ihajj-csuhajj jól vagyok, mert a meggyengült testből már vajmi keveset érzek ahhoz képest, ahogyan eleinte voltam.

 

Most már jóval kevesebb a gondom, de én tisztában vagyok vele, hogy nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy teljesen felépüljek, visszaerősödjek és ha most nem teszem meg a kellő lépéseket, akkor egy következő terhesség nagyon sokat fog rontani az állapotomon.

 

Két terhesség között meg kell tenni mindent azért, hogy a megfelelő gyógytornával helyreállítsuk a korábbi, erős önmagunkat, mert különben csak rosszabb lesz minden.

 

 

ready-set-mamas-diastasis-recti-diagram1.jpg

 

 

Esetemben (és minden nő esetében, aki már szült) ez azt jelenti, hogy foglalkozzak többet a gátizom tornával (intim torna), a szétvált hasizmokkal, medencefenék tartóizmaival, ha még szeretnék gyereket, akkor pláne.

 

Előszedem a minimum 5 hónapra elegendő edzéstervet, amit megvásároltam és amit hamar feladtam. Utólag felmérve, az az igazság, hogy rájöttem, hogy tévedtem.... nem a programmal volt gond, hanem hogy én buta fejemmel kiegészítettem néhány gyakorlattal, amivel nem kellett volna, valamint nem tartottam pihenőidőket, mert gyerek mellett ugye siet az ember... remélem, ezúttal okosabb és sikeresebb leszek.

 

A másik pedig az, hogy itt az ideje ismét nagyjából (nem olyan szigorúan azért, mint terhesség alatt) tartanom magam a 180 gramm szénhidrát diéta szabályaihoz, mert egész nap teljesen rendszertelenül eszek és az utóbbi időben emiatt nem vagyok jól. Belesüppedtem ezt illetően a "szoptatás alatt bármit és bármennyit ehetek, nem hízok" hibájába. Csak közben nem tartom karban a vércukromat, az inzulinrezisztenciámat és veszélyeztetem önmagamat, ahelyett, hogy már készülnék gondolatban arra, hogy jön majd még kutyára dér..... A következő terhességem alatt szeretném elkerülni az inzulint.

 

Még mindig tehát ott tartok, hogy nem az a fontos, hogyan nézünk ki, hanem hogy mi van belül. Csak mi felelünk az eredményekért, netán azok elmaradásáért.

Az utóbbi hosszabb időre a jóga volt jellemző. Az rendszeresen, még akkor is, ha gyakran csak egyszer egy héten. Ugyebár apának addig vigyáznia kell Zalánra. De volt többször is 2, és nagyon elvétve 3 egy héten. 30-40 perc általában, esetleg 50 (ez főleg akkor, ha ritkán jógaztam, jógázom).

 

Az utóbbi 3 hétben azt vettem észre, hogy már a heti 1 se akar kijönni. Most tervet módosítok... erősítek is. Nem mintha a jóga nem erősítene!!! Viszont azt csimpaszkodó gyerekkel nem lehet. 

 

A második erősítő edzésemre, ami ma volt (2 nap pihiszünet után) csak félkáosz volt jellemző, tudtam kezelni az állandó csimpaszkodást. 20-30 percbe kell beleférjek, ennél tovább Zalán nem bírná. 

 

Az utóbbihoz hasonló volt. Jelszavam: csak lazán :)

 

Bemelegítés pár körzéssel, falpumpálással, zárt lábas kézletevős (kanapéra) sarokra guggolással.

 

Minden párosból vagy 3-asból 2 kör

 

Első gyaksik:

- Annyi szabályos(nak nevezhető) fekvőtámasz, amennyit bírok. Első körben 5, màsodikban 6!!! Múltkor csak 2 és 3 volt, jipppíííí.

- Utána térdelős fekvőtámasz, amennyi megy. 5.

- Bolgár guggolás. 8 messzire lépve (hátsó làb szinte nyújtott), 5 közel maradva. 

 

Màsodikak:

- egykezes fej fölé nyomás 6 kg 8 ismétlés jobb kéz, bal kéz

- csípőemelés gyerekkel, vállak kanapén, gyerek a csípőn vigyorog, 10 ismétlés, aztán 15 számolásig fent megtart.

 

Harmadikak:

- könnyített egylábas guggolás pultba kapaszkodva, mindkét lábbal tíz,

- oldal plank, szabad kéz magasba emel, olyan 15 mp

 

Negyedikek:

- sarokra guggolás vállszéles terpeszben, 10 ismétlés.

- hátsó tolódzkodás (kanapé) 10 ismétlés. Itt a gyerek szintúgy rádmászik, tök jó nehezítés! :)

 

A pihenőidőket lespórolom...

 

Utána rövid nyújtás és hengerelés. Teniszlabdával is nekiláttam egy durva háti csomónak. Szülés után a sok görnyedés miatt kétszer bénult le miatta a nyakam, nem akarok több ilyet. A napokban megint húzni kezdett a nyakam, találtam a régi cuccaim közt ezt a labdát, pont kapóra jön. 

 

Remélem, tavasztól húzó gyakorlatokat is tudok beletenni. 

 

Vajon meddig bírom fenntartani a rendszert? :)

 

 

 

 

Már megint valami, ami az egészségemet illeti és amiből fel kell tudnom állni. Úgy néz ki, hogy tökéletesen be van állítva a pajzsmirigyem, hogy szoptatás alatt tökéletes (már-már túl alacsony néha :) ) a cukrom, pedig aztán sok szénhidrátot eszem... most viszont itt van valami újabb.

 

Tudvalevő, hogy a kismamák nem kapnak kellő szintű tájékoztatást arról, hogy mi megy végbe testükben a várandósság 9 hónapja és a szülés során. Azt sem mondják el nekik, hogyan kell megfelelően regenerálódniuk, mert hiszen maguk az orvosok is teljesen hadilábon állnak a pocak regenerálásának témájával. Azt tudják, hogy jó az intim torna és a hasfalat lehet erősíteni (az én orvosom legalábbis ennyit elmondott - hogy aztán ez pontosan mit jelent, nem részletezte), de sok helyen még ennyit sem említenek.

 

 

Hogy ellenőrizni kellene

  • a hasizmokat, szétválást, kötőszövetek gyengeségét?
  • Nincs-e inkontinencia, aranyér?
  • Természetes szülés esetén a sok esetben átvágott és ezzel funkcióját veszített gátizmot, hogy erőre kapott-e?
  • Császármetszés esetén speciális instrukciókkal ellátni a kismamát, hiszen mégiscsak egy nagyműtéten esett át? (Ehelyett szimplán hazaküldik).
  • Átvizsgálni a medencefeneket, törzset, hogy minden együtt vajon stabilan tudja-e tartani a belső szerveket?

Nem, nem szokták említeni.

 

 

Akiknek problémájuk van, nem beszélnek róla, mert vagy szégyellik a dolgot, vagy mert azt hiszik, hogy mindez teljesen normális és természetes velejárója a szülésnek. De nem, nem kell annak lennie!

 

Én most leírom az esetemet, hogy ne szaporítsam a némák táborát, viszont felhívjam azoknak a figyelmét, akiknek erre szükségük lehet! Hiába vagyok valamennyire hozzáértő, a szülés utáni regenerálódáshoz - nem meglepő módon - nem értek. Annyit tudtam azelőtt is, hogy minden eset más és lehetnek olyan esetek, amelyek különös odafigyelést igényelnek. Mivel azonban jelentős szétválást nem tapasztaltam a hasizmaimban (1 ujjnak mértem, lehet, hogy tévesen), álmomban sem gondoltam volna, hogy lehet még valami következménye a szülésemnek... például egy kezdődő sérv.

 

Nem gondoltam volna, mert legtöbbször elintéznek azzal (még olyanok is, akik valamicskét kapisgálnak a témában!), hogy mivel én természetes úton szültem, ezért 6 hét, aztán uzsgyi, máris rendben vagy, minden megy tovább. Hát, nem feltétlenül...

 

 

Amit rendezni kéne mindenkinél szülés után

 

diaphragm.jpg

 

 

Nálunk még szülésfelkészítő sem volt, pedig úgy vélem, hogy nagyon fontos lenne. Sem lakhelyemen, sem ott nem volt ilyesmi, ahol szültem. Mikor szülés során odáig jutottam, hogy nyomhattam, kb. 3. próbálkozásom után elmagyarázták, hogyan is kell azt csinálni! Pedig néztem videókat... lehet, hogy nem is voltam hatékony, vagy rosszul csináltam és ezzel ártottam magamnak (ez persze kicsit viccesen is hangzik, hiszen a gyerek végül csak kijött, úgyhogy e tekintetben hatékony volt :))) ).

 

Amit fontosnak tartanék még, hogy legyen nagyon-nagyon kihangsúlyozva, túlhangsúlyozva, az a gyermekágy szükségessége! Mivel rooming-in volt, már a kórházban sem feküdtem, hiszen a babát megkaptam a szülés után azonnal, és 3 napon át minden pillanatban onnan már én láttam el. Egy pillanatig sem bántam! Viszont még nem tudtam fekve szoptatni, ezért már ott kezdődött az állandó felülésezés. Itthon pedig szintúgy sosem pihentem, folyton talpaltam érte, mert képzeljétek: egyszerűen nappal nem aludt a huncutpók!

A gyermekágy azt jelentené, hogy 1-2 hétig csak fekvés van! A 6 hét már fantasztikus filmbe illő... Hát, minden volt, csak fekvés nem. Éjjel is állandó szoptatás, nappal minimum 10 pelenkacsere, ringatás, eleinte, míg beletanul az ember, minden sokáig tart és folyton mozgásban van. A következő babával beköltözöm az ágyba 2 hétre és kész :)

 

Mielőtt tovább megyek, én végig tudtam, hogy nem vagyok teljesen rendben, kerestem a módot, de nem találtam, hogy mi a nekem való regenerálódás, így leginkább végül az edzés elmaradása jutott az amúgy is virgonc baba mellett. Kisvárosban a témához értő gyógytornászról álmodni se merjen senki... (most lehet, hogy ÉLŐ online konzultációt fogok igénybe venni).

Így talán érthető, miért próbáltam korábbi írásomban kihangsúlyozni, hogy szülés után ne vessük magunkat azonnal az edzésbe, mert nem a fogyás és a külsőségek a fontosak!!!

 

 

 

Gratulálok, de nem ez a fontos, hanem az, hogy mi van belül

maxresdefault_1.jpg

 

 

A diagnózisom óta picit nyugtalan vagyok. Elszánt is lettem, hogy 100%-ig regeneráljam magamat, ha ez egyáltalán lehetséges.

 

 

Ma éjjel 2 és 4 között nem aludtam, csak forgolódtam. Majd mikor sikerült visszaaludnom, azt álmodtam, hogy odajöttek hozzám az utcán ismerősök megdicsérni, milyen jó alakom van ilyen rövid idővel a szülés után és hogy lefogytam! Ezt szinte mindenki mondogatja nekem.... (20 kilót fogytam amúgy, 15-öt híztam terhességgel)

És akkor én azt mondtam nekik álmomban: "Az egy dolog, hogy hogyan nézek ki, de belül gyenge vagyok! S....m van".

 

 

Említettem korábbi írásomban is, hogy a szüléssel nagyon meggyengültem. Azt viszont nem említettem, hogy a kórházban a szülés másnapján sírva fakadtam, olyan mértékű volt ez az alsótesti gyengeség. Nem részletezem... Dúltak a hormonjaim (azon a napon este hidegrázásom is volt, valami nem volt normális, de átment rajtam 1-2 óra alatt!), így gondolom, érzelmileg is megborultam. Sírtam és sírtam, nem volt senki a szobában, csak az alvó baba és a kétségbeesett, bőgő anyuka. Aztán összeszedtem magam és elkezdtem intim tornázni ott azonnal. Már aznap éreztem a hatását. Azt is említettem hogy alhasi fájdalmak miatt fel kellett függesztenem a megkezdett tornákat. Jó előre felkészültem, hogy mit fogok majd végezni, mikor szülés után eljön az ideje. (Persze a kismama részre is felkészültem, mégis a 30. héttől kb. már csak sétáltam). Nem bíztam a véletlenre, profi által összeállított programot vettem. Másnak bevált. Nekem nem.... A felfüggesztés lényegében mindenre vonatkozott, néhány hetente rápróbálkoztam könnyebbnél könnyebb regeneráló mozgásformákra (pitiáner dolgokra kell gondolni, specifikusan szülés utáni regenerálódásra kidolgozva, abból is már a leggyengébbeket fogtam) és végül mindig oda lyukadtam ki nagyon hamar, hogy fáj a hasam, hagyom én ezt még... séták során és azt követően is mindig hasfájást éreztem.

 

Mikor eljött a bűvös 6 hét (torna csak ezután), elfogadtam, hogy nekem talán tovább tart felépülnöm. 3 hónál felhívtam ismét az orvosomat, szerinte nőgyógyászatilag rendben vagyok.

 

Írtam, hogy a baba ételérzékenységei miatt diétázom. Immáron másfél hónapja. Érdekes módon nekem is sokat javult az állapotom, mert az emésztési problémáim nagy része megszűnt és a hasfájásom is elmúlt egy időre. Ez tudatosította bennem, hogy a hasam valamiféle emésztési gond, netán irritábilis bélszindróma miatt fáj. Bevallom őszintén, én ennek sokkal jobban örülnék, mint ami a valóság!

Sajnos a tüneteim szinte bármire utalhatnak az endometriózistól kezdve a petefészekrákon, bélgyulladáson, sérven át ... szinte mindegyik okoz fájdalmat és emésztési gondokat. Szerencsére azért annyira nem komoly a helyzet. Azt hiszem.

 

 

Leginkább annak örültem volna, ha nem találnak semmit!

Nekem is ott van, picit még lejjebb... középen fáj, de mostanában inkább bal oldalon...

07c4c3100a107d2ebfd6741f691098c0.jpg

 

 

Egy ismételt nőgyógyászati kontrollon csak egy petefészek cisztát találtak, viszont felvetették a sérv lehetőségét. Én a gasztroentereológiára akartam eljutni, az emésztési gondok miatt, de így lett előbb sebészet a dologból.

 

A sebész orvos szerint nem elképzelhetetlen korántsem hogy valóban van egyedi ételérzékenységem is. Mint említettem, a diéta óta rengeteget javult az állapotom. Viszont sajnos a fájdalom visszatért... pedig semmit sem változtattam... jön-megy ez a fájdalom, mozgásra fokozódik, mikor fáj a hasam, akkor rossz az emésztésem, mikor nem fáj, akkor jó...

 

Megállapították, hogy kezdődő sérvem van és első fokú aranyerem (merthogy ezt is ajándékba kapjuk a babával! Mi sem természetesebb)

Mindaz amit előírt számomra kezdetnek: fekve a hasizmok megfeszítése és elengedése, valamint a jógát javasolta. Detralex napi 3x.

A napokban már kerestem is olyan jógát ami megfelelő lehet a célra, de nem volt mikor, ma viszont valóban belevágtam. Tegnap diagnózis, ma jóga. Szinte büszke vagyok! :) Babát letettem aludni a nagyágyunkon és ahelyett, hogy a szokásos módon nekiálltam volna takarítani, elmentem jógázni a szobájába. Igen, én mindig sertepertélek, amint kis időm van, nem pihenek... tudom, hogy kéne... !

10 perccel a vége előtt felsírt, akkor átvittem az ágyikójába, lekötöttem a rácsvédőt, hogy lásson, egy ideig hason fekve, mosolyogva nézte, mit csinálok, majd játszásiból a hátára fordult. KÖSZÖNÖM!!!

 

 

Köszönöm, hogy nem sírtál és hagytad, hogy befejezzem a jógát!

zalannez_1.jpg
 

 

A szülés óta tartó gyengeségemet nem sikerült teljesen regenerálni, számomra ez valahol szomorú és szégyenletes (pedig én tényleg rajta voltam, mielőtt a teljes pihenésbe csaptam volna át!), de végül is nem is bánom, hogy nem végeztem a tornákat, mert ez azért még csak fokozódhatott volna. 5 hónap alatt talán 4 hetet edzettem! Összeadva! Most még nem komoly, kezdődő sérvről van szó. Az orvos szerint, ha ilyen állapotban tudom tartani, akkor kihordhatok vele egy újabb gyereket, majd megműtik... feltételezem, hogy egy újabb terhességgel romló állapotra számít. Viszont, ha rosszabbodik már előtte, akkor meg kell műteni és csak utána lehetek újra terhes. Egyébként mostantól körülbelül egy év múlva már bőven abban a szakaszban lennénk, mikor már szeretnék ismét állapotos lenni, szóval össze kell szednem magam.

 

Egész pontosan így fogalmazott: "Ha kijön a sérv, akkor... ". Én ezt úgy veszem, hogy még nem alakult ki teljesen. Mégis mennyi panaszt okoz...

 

Mostantól nem foghatom a gyerekre a regenerálódásom elmaradását, még akkor sem ha éjjel-nappal rajtam lóg (most már éjjel-nappal együtt vagyunk, éjjel már velünk alszik, 1 hós kora nem tudom letenni, mert akkor sír... de meg fogom neki valahogy magyarázni, hogy cicukám, anyunak muszáj elvégezni ezt a pici kis jógagyakorlat. :) )

 

A tünetek valóban összefüggenek egymással, mert a beleket nyomva okozhat emésztési panaszokat, és most ezeket a tüneteket kell következő lépésként megfigyelem, jegyzetelni, milyen ételekre milyen panasz jelentkezik és végezni a tornát (és jógát). Egy hónap múlva megyek kontrollra.

 

 

Viszont valahol abban reménykedem, hogy ez az egész még visszafordítható.

Abban reménykedem, hogy tévedett.

 

Hogy csak nincs tisztában a szülés utáni hassal (ha ez lehetséges...).

 

 

Volt egy pocak torna kihívás a Facebookon most ezt is elkezdtem (a leírt módszerrel vizsgálva a hasizmok közötti távolságot: köldök felett 1,5 ujj kb. bár nagyon nehezen mérem, az is lehet, hogy 2? Köldök alatt vagy zárt vagy 1 ujj...). Nagyon óvatosan kezdtem neki, mert a bemelegítésnél már rossz a hasamnak, ezért a bemelegítés csak az orvos által előírt feszítés lazítás számomra.... és az intim tornát is ismét sulykolni fogom. Bevallom valóban lusta lettem e tekintetben idővel.

 

 

 

Elszántan ébredtem.

 

Túl akarok jutni ezen.

 

 

 

A sérv ugyanis nem visszafordítható állapot.... én remélem, hogy az enyém még az (tudom, diagnózisom van, de hadd bizakodjak, hogy tévedett!).

 

Pocaktorna naponta

Kis jóga heti 2x

Maximális odafigyelés

A cipekedés minimalizálása

 

Ezt a jógát végeztem ma, de plankek helyett mindig letettem a térdemet, felfelé néző kutya helyett pedig csak olyan kobrát végeztem, ahol max. a mellkas egy része emelkedik el és mindent, ahol hátra kell hajlítani, 50%-on csináltam.

 

 

 

Nagyon jólesett!!!!

 

 

Az előző bejegyzésben említettem, hogy a baba érzékeny lehet egyes ételekre, amelyeket édesanyja elfogyaszt és a tejen át ő is megkapja. Zalánnak 2 és fél hónapos korában kezdtek szárazak lenni a combjai, először csak egyik, aztán másik. Szeretek gyorsan cselekedni, így mindösszesen 2 hétig voltam hajlandó babaolajjal kenegetni, ami semmi változást nem hozott, sőt, a 3 hós státuszon már foltokban volt neki mindkét comb teljes külső részén a jelenség és enyhén kezdtek piroslani is a foltok. Doki annyit mondott, folytassam a kenegetést, majd ha ekcéma lesz belőle, akkor kell megcsípni időben. Nem telt bele 2 napba és vörös száraz foltokként borította az ekcéma.

 

Kiiktattam a tejtermékeket és pár nap alatt megszűnt.

Megcsíptem....

 

Azonban ezzel nem ért véget. A tejérzékenység tuti, mert hülye fejemmel elfogyasztottam nasiként egy fehérjeszeletet. Eredmény: kiütések, hasmenés, nyálkás széklet kis vérrel. 2 nap alatt elmúlt  vér, harmadnapra a többi tünet is. Doki mondta, igen, a tej lehetett a ludas. Csakhogy egy héttel később megismétlődött, pedig ekkorra már tojás- és tejmentesen étkeztem (a tojásra is gyanakodtam, amit aznap szintén ettem). A kiütések meg egyre rosszabbak lettek.

 

Nem lacafacáztam, a gyerek egészsége fontos, kiiktattam az összes komoly allergént: tejtermékek, tojás, glutén, olajos magvak. Ezenkívül megváltam mindentől,  amiből nagyobb mennyiséget fogyasztottam a megelőző héten: banán, paradicsom, étcsokoládé (tejmentes) és kakaópor, zab (amibe néha keveredik glutén, ha lisztet is feldolgozó cégnél készül). Doki mondta, hogy ezt mind elsősorban a tej szokta okozni és kapjon Zalán egy Normaflore kúrát, de én nem halogathattam.

 

 

Megszűnt az összes tünete!

És láss csodát, az enyémek is!!!

 

 

Terhesség óta alhasi fájdalmakkal küszködtem, azt hittem, hogy ennyire megviselt a gyerek kihordása. Már gyanakodtam amúgy a táplálkozásra, de csak pár napig diétáztam és akkor sikerrel jártam. Most viszont egy hét után már arra kapom fel a fejem, hogy napok óta nem fáj kicsit sem, elmúltak az emésztési problémáim és 100%-ig regenerálódva érzem magam. Esetemben a glutén lehet a ludas, amely ingerli a beleket.

Hogy Zalánnál pontosan mi, az majd kiderül, ha pár heti diéta után elkezdem egyesével visszavezetni a tiltólistás ételeket.

 

Erről szól az eliminációs diéta: kiiktatni az allergéneket néhány hétig, majd ha már egy ideje nincsenek a tünetek, egyesével visszavezetni és figyelni, megjelennek-e a problémák. Ez kicsit olcsóbb, mint egy allergia teszt :)

Egyszer már elvégeztem... akkor bukott ki a túró.

 

Hosszú időn át írt bejegyzés ez... nem baj, legalább volt alkalmam jobban átlátni a lehetetlen helyzetet :) nagyon nehéz a posztokra megtalálni az időt a baba mellett. Nehéz megtalálni az időt a hobbira. Hát még akkor az edzésekre, főzésre...

 

A gyermek életének első éveiben legtöbb időnket a gyereknevelésre és gyerekgondozásra fordítjuk. Gyerek(ek) mellett minden más sokak számára háttérbe szorul, hiszen Ők az elsők.

 

 

 

Egy háztartásbeli mindennapjai... amit a barátok/anyám/a társadalom/

a férjem/én hiszünk és végül a valóság!

 

sahm.jpg 

 

 

De ha van is időd, amit az életmódodra szánhatsz, vajon mennyi energiád marad edzeni, főzni, odafigyelni? És külső segítséged van-e? Nem sok? Akkor hogyan tehetünk meg mindent, hogy egészséges életmódot éljünk babával is? És vajon milyen szinten van erre valóban szükségünk?

 

 

 

Bár legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy

szülés után a fogyás vagy jön magától vagy vért izzadva sem,

mégis sokakat izgat a kérdés, hogyan lehet fogyni és bele is kezdenek vad diétákba és edzésprogramokba, amelyeknek lehet, hogy még akkor sem lenne ott a helyük, ha nem szültek volna. Viszont ilyenkor ez sokadlagos kérdés! Erőltetni most semmit sem szabad.

 

 

 

Hogyan tarthatjuk az egészséges életmódot egy baba mellett?

 

Hát, a téma megér egy misét :)

 

 

140300141_wide.jpg

 

 

Tegyük fel, hogy újdonsült anyukaként mindannyian szeretnénk tenni az egészségünkért, a lehetőségekhez mérten helyesen táplálkozni és mozogni is valamicskét, mindezt úgy, hogy támogassuk a regenerálódásunkat és közben ne veszítsünk az anyatej mennyiségéből sem. Legfontosabb pedig, ami mindent felülír, hogy el kell látnunk a babánkat is. Vagyis legyen meg erre a maximális időnk és energiánk. Ez nem könnyű.

 

Éppen ezért már most leszögezném, hogy nem szabad a maximumot várni magunktól (jobban mondva a maximumot adjuk így is, csak más téren!), mert a szoptatás és/vagy gyerekgondozás le tudja meríteni annyira az ember lányát és ki tudja venni annyira az idejéből, hogy a maximum teljesítmény megközelítése az egészséges életmódot tekintve egyszerűen most nem elvárható. Ami elvárható, az az, hogy ne essünk túlzásokba, próbáljunk meg egészséges alapanyagokat és/vagy egészséges készételeket otthon tartani és ezekből válogatni, napi szinten sétálni. Persze be fog csúszni és szabad is becsúsznia finomságoknak ebben az időszakban (ami engem illet, nekem eleinte minden egyes éjszakai szoptatás után is ennem kellett), a lényeg, hogy tartsunk egy olyan egyensúlyt, ami minket elégedetté tesz.

 

 

 

Ami TÉGED tesz elégedetté!

Lehet, hogy nálad az a 100%, ami másnak csak a 30%-ot jelenti,

de ez téged NE ÉRDEKELJEN!

 

 

 

Azt hiszem, hogy az egészség megőrzésére törekvés és a regenerálódni vágyás egyáltalán nem furcsa dolgok ezekben a hónapokban. És nagyon fontosak is! Mégis többek nem erre gondolnak, hanem hogy mihamarabb lefogyjanak, illetve keményen edzhessenek. Pedig rengeteg hibát lehet elkövetni a szülés utáni edzések során, és ebből a 2 legnagyobb az, hogy túl hamar kezdik, a másik pedig, hogy túl nagy lendülettel, nem gondolva a következményekre. Csak a kinézet lebeg célként a szem előtt, nem az, hogy

 

 

 

9 HÓNAPIG a test min munkálkodott és bizony

ez NEM 6 HÉT alatt fog visszaállni az azt megelőző állapotra!

 

 

 

 

Ne hajtsd túl magad

babies-exercise-245761717.jpg

Ilyenkor a külsőségek tehát sokak számára égetően fontossá válnak, sok anyuka ezen töri a fejét már pár nappal a szülés után... mert szeretnék visszanyerni a szülést megelőző alakjukat vagy még egy annál is jobbat. Pont ekkor... hah! Ezzel viszont nem szabad sietni és semmit sem szabad erőltetni. A szülést követően nem szabad, hogy első számú prioritást élvezzen a fogyókúra. A baba élvezi az elsőbbséget, a baba táplálása és ellátása, valamint a test regenerálódása.

 

 

 

 

Ismétlem magam? Szándékosan! Hátha így átmegy az üzenet :)

 

 

 

Számos anyuka (és én is közéjük tartozom) könnyen megszabadul a "bébi háj" nagy részétől és marad vissza egy kis fedettséget  (és sokak szerint a szoptatás feltételét biztosító) utolsó pár kg, valamint egy picit puhább test. Vannak azonban olyanok, akikre a megváltozott hormonállapot (magas prolaktin szint) a szoptatás végéig fogyást GÁTLÓ hatást gyakorol. Bármelyik csoportba is tartozunk, be kell húznunk a kéziféket!

 

 

Lassíts!

do-more-faster-slow-down1.jpg 

 

Erről a témáról szeretnék most írni, de elsősorban a saját tapasztalataimból kiindulva, ugyanis mindenkinek a helyzete más. Nekem például hiába is adnak tanácsokat, mint hogy "Végezz el minden fontos dolgot akkor, amikor a baba ébren van és aludj akkor, amikor ő alszik", ez számomra nem működik. Babuci kér engem és csak módjával, keveset lehet tenni-venni, mikor ébren van (vagy mikor nap közben alszik... és az kimerül a főzésben, takarításban).

 

 

Én azt találtam, hogy

mások történetei azok szimplán az ő történeteik és semmi több.

 

 

 

Egy másik babáról szólnak, egy másik baba és anya kapcsolatáról egy másik családban, más lehetőségek közepette. Hallgasd meg, légy empatikus, mint ahogy ő is az lehet veled, beszélgess el és mesélj, nálatok ez viszont hogy van... de semmilyen következtetést nem szabad levonni a saját babádra vonatkozólag a másikéról, mert nálad úgyis minden máshogy van és örökké máshogy is lesz... és egy ideig még a baba irányít!

 

 

De ez csak az én véleményem, én tapasztalatom. Akár meg is vétózhatod:)

 

 

 

Nézzünk pár fontos tényezőt. Szóval (szerintem) felesleges máshoz hasonlítani magadat és a baba melletti életmódodat, ugyanis korántsem azonosak a lehetőségeink. Abból kell kihoznunk (már ha szeretnénk kihozni, természetesen...) a legjobbat, amink van. Nekem kevés időm van Zalán mellett...

 

Viszont belül én is leeresztettem a várandósság alatt és szülés során, így nekem is felépülésre van szükségem.

 

Aki a kórházban megtapasztalta, hogy milyen rombolást tud végezni egy szülés és gátmetszés, akit picit megijesztettek az utána következő, jól elhallgatott részletek, majd aki otthon, bár kívülről hamar olyan, mintha mi se történt volna, mégis hónapokon át még érzi, hogy terhes volt... annak a regenerálódás valós céllá  és vággyá válik!

 

Mielőtt rátérnék a tippekre és jótanácsokra, lássuk, hogy általában milyen nehezítő tényezőkkel kell számolnia egy kismamának. 

 

 

 

Mennyi időd van?

 

Babája válogatja, az ő természetüktől függ, hogy anyu mennyire van szabadjára engedve. Eleinte egy rohanásnak tűnhet a nap reggeltől estig és este fáradtan veted magad a fotelbe vagy ágyba. Vannak, akiknél ez nem csak eleinte van így.... Aztán persze mindebbe bele lehet szokni, de kell egy kis (vagy egyes családokban hosszabb) idő, míg növekszik az élvezeti faktora a dolognak :)

Például én úgy éreztem hosszú ideig, hogy talán időbeosztás szempontjából sok fokkal könnyebb lehet, ha a baba 3-4 óránként kér enni, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Igenám, de a valóságban ez a babák nagy részére egyáltalán nem igaz.

 

Ha a baba nappal keveset alszik és nincs el magában (és miért is kellene máris ellennie?), csak veled együtt megy a játék, tovább csökkennek a lehetőségek. 

 

 

 

Te vagy a mindene

mother-yawns-while-baby-sucks-finger-laying-down.jpg

 

 

Jól jöhet, ha egy családtag beszáll segíteni, de ha a baba csak anyával van el, akkor ez semmit sem fog a cél érdekében segíteni (esetleg addig részben az agyad szellőzik, míg vissza nem sírja magát a karodba).

 

Szóval, ha kevés az időd, mert a baba rendelkezik felette teljhatalommal, akkor bizony csak a hajnalok és a késő esték maradnak számodra bármi másra. Ha viszont nappal alszik és nem kel fel rá, halk tudsz maradni, tudsz edzeni akkor is, ha van időd és energiád!

 

 

 

Mennyi energiád van?

 

Vegyük először is az alvás mennyiségét. 

 

72ef4063dc494dab941c48efc737c445.jpgAhhoz, hogy edzeni tudjunk, testünknek 6 óra alvásra van szüksége. Persze ilyenkor sokan megtanulunk kevesebbel is funkcionálni, de sose feledjük, hogy mást érezhet az agy, mint amire a test valójában képes! Csak mert úgy érezzük, hogy 3 óra alvással is pörgünk az adrenalintól, ne akarjunk lesérülni, a baba se fog örülni neki!

 

Persze a nehezebb időkre eső kezdeti (legkorábban a 6 hetes kort követő) edzések könnyítettek, hiszen (remélhetőleg!) csak lassan, fokozatosan, nem túlterhelve magunkat csöppenünk vissza a testmozgás világába.

 

 

 

Egyes babák a kezdetektől átalusszák az éjszakákat, míg mások felcserélik az éjjelt a nappallal vagy éjjel is ugyanolyan gyakran kérnek enni, mint nappal. Rosszabb a helyzet, ha hasfájós a pici, mert akkor se nappal, se éjjel nem tud jól aludni és állandóan nyűgös.

 

Az éjszakai alvásokon túl persze az sem mindegy, hogyan telnek a nappalok, mennyire igényel téged a babád folyamatosan. Ha sokat, akkor az bizony épp annyira fárasztó, mintha folyton edzenél...

 

 

 

Van rendszer?

 

Egyik akadály az egészségre törekvés útjában, ha nem tudod jól beosztani a napokat. Szándékosan nem írom, hogy legyen pontos napirendetek, mert pontos napirend hiányában is el tudod végezni a teendőket, ha a baba ebben társ! Az első hetekben ez teljességgel elvárhatatlan, viszont 6 hetes kor környékén a babák kezdenek egy ütemet felvenni erőltetés nélkül is. Csak egy ütemet felvenni, még lehetséges, hogy hosszú ideig nem lesz teljesen pontos menetrendetek. Ha azt szeretnél, akkor annyit tehetsz, hogy próbálod azonos időben séta közben levegőztetni és mindig hasonló időben fürdetni. Ezek neki jó támpontok, hogy tájékozódjon az időben. Zalán azóta alszik nappal, hogy párszor együtt lefeküdtünk délután aludni. Megtetszett neki :) 1,5-2 hós kor környékén lehet meglátni, milyen időközönként szopik nappal és éjjel, ekkorra lesz végre egy megközelítőleg azonos időpont, amikor elalszik este és reggel kinyitja a szemét (persze éjjel is kinyitja párszor...), és ekkorra már a peluscsere is felvesz egy ritmust :)

 

Én annak vagyok a híve, hogy ne mi erőltessünk rá valamit a babára, ami nekünk kényelmes, hanem várjuk ki, amíg szépen ő kezdi a napirendet kialakítani, a saját bioritmusának megfelelően. Meg fog történni! 2 hónapos kor környékén lettek nálunk nappali alvások is és hagytam ezt is, hogy ő alakítsa. Mára már tudom, hogy naponta hány alkalommal, mikor és kb. milyen hosszan alszik. Persze lehetnek benne akár 2 órás csúszások is. Na és? Talán nekem pontos programom és határidős elintéznivalóim vannak? Hahaha... :)

 

Mindezek együttesen odáig vezetnek, hogy szépen lassan elkezd kialakulni egy közös menetrendetek, amit persze a baba irányít, ő szab meg, Te pedig ahhoz tudsz viszonyulni és átgondolni, mikor tudsz edzeni, főzni - hogy csak a témánál maradjunk - vagy bármi más teendőt elvégezni.

 

 

 

Van segítséged?

 

istock_000010098276xsmall.jpgSegítség lehet az, ha valaki kitakarít helyetted, elmegy bevásárolni, bankba, postára, hivatalba, de akár az is, ha vigyáz picit a kicsire. Nálunk férjem vette magára a takarítást (pedig a kert miatt, amit szintén idén nem tudok csinálni, legtöbbször sötétedésre ér haza), a baba 6 hetes kora után kezdtem visszatérni ebbe a témába, de teljesen csak  3 hónapos korára vettem vissza a háztartás vezetését.

 

Ebben is lehetnek eltérések, ahány baba, annyi szokás.

 

 

Amint látszik, az egész baba kérdés, időtalálás, energiára lelés olyan téma, ami mindenkinél más. A csöppségek irányítanak, mi reagálunk az igényeikre, felvesszük a ritmusukat és csak másodlagosak vagyunk hozzájuk képest, viszont mi is szeretnénk egészséges életmódot élni.

 

 

Esetleg írd meg, milyen a helyzet nálatok

és ezt te hogyan oldod meg!

 

 

Most pedig nézzük a fix pontokat. 

 

 

 

 

Célok és elvárások a lehetőségekhez mérten

 

Fő célod legyen az egészséges életmódra törekvés, de ha csak részben sikerül, ne keseredj el. A lényeg, hogy ne 100% tespedéssel teljen az időszak, mert az nem egészséges és Te sem akarhatsz 20-30 év múlva egy beteg anyukát a gyerekeknek vagy nagymamát az unokáknak :)  ha hosszú hónapokig csak a napi 1-2 óra séta, gyerek után pakolászás és talpalás van meg, az is valami! Mellette próbálj legalább 70-80%-ban kontrolláltan, egészségesen étkezni és türtőztetni a falásrohamokat, amelyeket a kialvatlanság is csak tetéz :)

 

 

Edzés

 

Alapja tehát a napi rendszeres séta a gyerekkel :) bármennyire is így van, ez komoly és nem lekicsinylendő.

 

A 6 hetes orvosi vizsgálatig nem ajánlott komoly edzésekbe kezdeni. Lehetőleg semmilyenbe. Császármetszés esetén pedig még tovább kell várni vele. Jómagam a hüvelyi szülésem után két nappal már intim tornáztam és egy napi pár perces semmit sem terhelő gyógytornát végeztem, de még ezutóbbi is volt, hogy teljes egy hétig elmaradt időhiányban és mert úgy éreztem, hmm, még ez is sok!

 

 

A szülést követően ne akarjunk mást, mint intim tornázni. (<-- link)

 

 

 

A javasolt ágynyugalom úgysem fog összejönni egy újszülött mellett, én legalábbis folyton ide-oda rohangáltam, pihenni lehetőségem se volt, gyakran leülni sem... a szoptatásokat kivéve... sajnos ez meg is mutatkozott a testemen, majdnem 4 hónappal a szülés után még mindig nem beszélhetek teljes regenerálódásról, de most már végre érzem, hogy majdnem teljesen jól vagyok odabent! Persze itt sem szabad túl gyors tempót elvárni, egyes vélemények szerint 6 hónap, mások szerint akár 18 hónap is, mire a test kiheveri a 9 hónap változásait!!! De ha tudsz, pihenj, amikor csak adódik egy pillanat. A lakás legfeljebb elúszik az el nem végzett házimunkában, kit érdekel, azt később is orvosolni lehet! Most a tested az első.

 

 

Amint megkapod a zöld jelzést az orvosodtól, mehet a buli. Igenám, de csak nagyon lassan. Az edzéseid még pár hónapig csakis olyan gyakorlatokból állhatnak, amelyek támogatják a medencefenék, medencetartó izmok regenerálódását és szétvált hasizmok esetén nem okoz még nagyobb kárt, hanem azokat is regenerálja.

 

 

Kezdetekben a gyerek inkább korlátozza a lehetőségeidet, mint bővíti

és plusz súlyt is jelent.

Ha vele szeretnél edzeni, ne ezzel indíts azonnal!

new-mom-workout.jpg

 

 

Nekem szerencsére pontosan olyan minimál rés van a két hasizmom között szülés után is, mint előtte. De ha te rosszabbul jártál, akkor alapjáraton felejtősek a hasprések és a legtöbb hasizom gyakorlat, viszont még én is éreztem, még mindig érzem, hogy nem tudnám hasizom gyakorlatokkal terhelni magam!

 

Nagyon problémát jelenthetnek a meggyengült medencefenék izmok.

 

Általánosságban elmondható, hogy kerülendő a futás és az ugrálással járó gyakorlatok és a baba súlyánál nagyobb súly megemelése.

 

Úgy néz ki, hogy ez az az időszak, amikor a tucatprogramok nem valók mindenkinek. Fontos tehát, hogy megfelelő gyakorlatsort végezzünk, amiben kérjük szakértő segítségét. 

 

Edzésidőnek bőven megfelel a heti 2-3 alkalommal 15-30 perc a 6-12. hét között. Ezt követően lehet picit növelni a gyakoriságot és hosszúságot.... (kérdés, hogy kell-e egyáltalán?)

 

 

EZ A CIKK nagyszerűen összefoglalja a szülés utáni edzéshibákat.

 

 

Nem szeretnék konkrét tornát javasolni senkinek, ugyanis annyi ellentmondó javaslat származik szakértőktől is, hogy fertelem. Az egyik ajánlja a guggolást, a másik nem. Az egyik lábat emeltetne, a másik istenért sem. Az egyik szerint fuss babakocsival, a másik szerint másfél évig a futásra se gondolj. Én pedig nem vagyok a témában szakértő, csak a tapasztaló. Én azt tapasztalom, hogy nagyon-nagyon óvatosan és lassan kell haladni. Annál is lassabban, mint hiszed, hogy működőképes a dolog.

 

Kakaslépésben tapasztalni. Olyan gyakorlatokat végezni, amelyeket nevetségesen könnyűnek gondolsz, tudom, hogy picit frusztráló, de csak eleinte. Mert utána rájössz a hatékonyságukra és később majd arra, hogy mennyire megérte. Még a teljes pihenés és a sétákra korlátozódás is jobb, mintha helytelen gyakorlatokkal terhelnéd a tested!

 

Lehet neten is találni megannyi szülés utáni edzésfajtát és mindenkinek mások az igényei, lehetőségei, más-más mértékben hagyott nyomot rajta a gyermek kihordása.

 

Majd ha kialakult egy edzésprogramom, ami NEKEM nem okoz problémát és úgy érzem, segíti végre a regenerálódásomat, akkor azt szívesen leírom, hogyan edzek. Ez persze nem fogja azt jelenteni, hogy ez lesz számodra is a követendő út.

 

Sajnálom, ha valaki ezt a részét az írásomnak nesze semmit fogd meg jólnak érzi. De mint írtam: nem javasolhatok konkrét edzést senki számára szülés után, mert ez egy nagyon vizenyős téma. Lassan járás, megfontoltan cselekvés, hússzor is meggondolás, medencefenék erősítés, gátizom torna (intim torna), szétvált hasizmok regenerálása. Erről kell szólnia hosszú ideig még a regenerálódásnak és nem a csinos, szálkás izomzatról, korábbi edzésprogramodhoz való azonnali, 100%-ig beleadós visszatérésről és drasztikus fogyókúrákról.

 

 

Ilyenkor még annyira sem az számít, ami kívül van.

Hanem, ami belül.

 

 

 

 

Étkezés

 

 

Keresd az egészséges változatokat

frozen-desert-treats-in-bowl.jpg

 

 

Egy jó ideig csak a férjem tudott eljárni bevásárolni, így mondogattam is:

 

 

a szülés utáni egészséges táplálkozás ott kezdődik,

hogy van egy férj, aki megvesz mindent a bevásárlólistáról! :)

 

 

 

A szülést követően kijön a védőnőd és felsorol egy csomó ételt, amit nem ehetsz, mert hasfájást fog okozni a babádnál vagy pedig megváltoztatja a tej ízét. Aztán elkezdesz kutakodni a témában a neten és rájössz, hogy szinte semmit sem ehetsz! A jó hír, hogy ez nem minden babára igaz, a rossz hír, hogy szinte minden baba hasfájós akkor is, ha már alig eszel valamit, mert a fejletlen emésztőrendszerének meg kell küzdenie a hatalmas táplálék áradattal. Kb. a 3. hónap végére bele is tanul.

 

A kötelező listát felejtsd el. Ha van olyan étel, ami gondot okoz a babádnak, arra fény fog derülni és onnantól pár hónapig érdemes lesz kerülnöd, mire újra belekóstolsz. A legtöbb gond a tejtermékek fogyasztásával szokott lenni, de ez is csak max. a babák 5%-ának okoz gondot (mi közéjük tartozunk).

 

Most lehet, hogy meg fognak páran kövezni, de szerintem nincs abban semmi gáz, ha arra kényszerülsz néhány héten át, hogy rendeld az ételt. Előbb vagy utóbb úgy érzed majd, hogy egyre több időd van és végre a főzésre is jut majd, hidd el, de eleinte még nehéz ezt megtalálni. Addig viszont hoz a család is (jobb esetben) vagy pedig találhatsz egészen biztosan olyan helyi éttermet, vagy nagyobb országos céget, aki házhoz szállít. Arra kell csak ügyelned, hogy milyen alapanyagokból és milyen fogásokat készítenek. Az állandó rántott hús sült krumplival ugyanis nem fog elvezetni téged a kívánt célodhoz...

 

 

 

Ne hagyj ki étkezést!

bt0609_lyb_hungrymom_a_396821.jpg 

 

Véleményem szerint fontosabb az, hogy nap mint nap főtt ételhez juss és változatosan, semmint hogy ne merjél rendelni. Hideg élelmen mégsem lehetsz meg hosszú hetekig vagy hónapokig!

 

Így lemerítheted a vitamin és ásványi anyag szintedet is. Lehetséges, hogy szükséged lesz egy jó multivitamin tablettára.

 

Az első hetek voltak számomra a legnehezebbek, ekkor gyakran csak rádobtam egy kis sonkát a (teljes kiőrlésű) kenyérre és már ettem is. Az első 2-3 hétre volt jellemző, hogy kevesebbet ettem, mint szerettem volna, de egyszerűen nem volt rá idő.

 

Tarts otthon olyan alapanyagokat, amelyeket könnyen, gyorsan és változatosan lehet elkészíteni, és persze egészségesek, mint a különféle zöldségek (burgonya, répa, édesburgonya, cukkini stb. valamint salátának valók!) és gyümölcsök, zab, rizs, barna rizs, durum tészta, kuszkusz, hajdina, köles, húsféleségek, tojás, tonhal és makréla konzerv szükség esetén "gyorskajának" (heti max. 1-2 alkalommal).

 

Nekem nagyon jól bevált a kezdeti időszakban az egytálételezés, amikor összefőztem mindent egy nagy fedős serpenyőben (így születtek rizses, zöldséges, húsos ételek), majd később a saját kertünkből származó krumpli, amit ezerféleképpen lehet elkészíteni úgy, hogy rá sem kell nézni, míg készül... :)

 

Ahogy fentebb is említettem, a táplálkozásban azt tartom fontosnak ebben az időszakban, hogy kiegyensúlyozott és egészséges legyen, ne túl kevés és ne túl sok. Olyan 70-80%-ban ne térjen el a terveidtől, a többi 20-30-at pedig hadd vigye a cica az időhiány, fáradtság, a szoptatás és kialvatlanság okozta farkaséhség és az önmagad kényeztetni akarása.

 

Nálam mindig megy az odafigyelés, aztán a szükség dönt. Hahaha...

 

Konkrétan ezt tehát úgy értem, hogy amennyire tudsz, próbálj meg odafigyelni és mindig a helyzetnek megfelelően dönteni. Egyél, amikor csak éhes vagy és néha egyed csak azt, amire lehetőséged van... néha pedig el fogsz sokallni a mennyiségekkel :) így mindent egybevetbe valahogy ki is jön az a bizonyos 70-80% :)

 

 

 

Ha csak egészséges alapanyagokat és/vagy készételeket tartasz otthon,

akkor sínen vagy.

 

Fogyassz sok vizet, hogy kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás során fellépő fogyásod esetén ne csökkenjen a tejed mennyisége.

 

 

woman-drinking-water.jpg

 

 

  • Természetesen ne vond meg magadtól sem a szénhidrátokat, sem a fehérjéket, sem a zsírokat, de ne is sokallj el egyikből/másikból.
  • Próbálj meg kiegyensúlyozottan és egészségesen étkezni, minden nap minimum egy alkalommal főtt ételt enni.
  • Nem gáz, ha nem tudod 100%-ig tartani sem a mennyiségi, sem az egészséges ételbeli kérdést, de legyen meg a terveidnek 70-80%-a. Lehet, hogy ez napi szinten 70-80%-ot jelent, de az is lehet, hogy pár napig 100, aztán egyik nap upsz... 20% :)
  • Próbálj meg legalább 5-ször enni a nap folyamán.
  • Ne felejts el enni!
  • Próbálj meg rengeteg vizet fogyasztani, legalább 1 literrel többet, mint a terhesség előtt, hiszen az anyatej nagy része is vízből áll!
  • Nem ciki rendelni az ételt, de figyelj oda, hogy miből és hogyan készítik az ételt.
  • Készíts olyan fogásokat, amelyeket hamar össze tudsz ütni (egytálételek) vagy pedig főzz előre 2-3 napra.
  • Merj a rokonoktól segítséget kérni, ha nincs időd és energiád főzni és nincs lehetőséged rendelni!
  • Ne számold a kalóriákat!
  • Ne hagyd abba az étkezést, amíg éhes vagy! De néha lehet, hogy csak szomjas.
  • Térj vissza lassan és fokozatosan. Idővel menni fog minden.
  • Ne legyenek azonnali tiltólistás ételek, de ha a baba az ételérzékenység tüneteit mutatja, keresheted okát a táplálkozásodban is.
  • Figyelj a vitaminokra.
  • Heti 0,25 kg fogyás legyen a maximum, amit elvársz, de ha a szoptatás alatt nem moccan a súlyod még úgy sem, hogy mindent megtettél érte, ne ess kétségbe!

 

 

 

Fogok még írni a témáról... :)

Amire a napokban rájöttem, az az, hogy sokak szerint én tutira nem vagyok normális :) olvastam egy cikket, amelyben édesanyákat tipizáltak. Tekintsünk el attól, hogy a cikk meglehetősen alpári stílusban íródott és végigolvashatatlan, de ennek kapcsán mégiscsak rájöttem arra, hogy valami lehet, hogy nálam sem stimmel sokak szerint... hahaha :)

 

Leszögezném, hogy szerintem mindenkinek a saját módszere a jó, ami neki beválik. Nem szoktam senkivel sem versengeni, de érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Néha kérdezek is (bár szúrós tekintetektől félve...), vagy ha elmondja, meghallgatom, de ez nem jelenti azt, hogy ha nekem más elképzelésem van a gyereknevelésről (bár ilyen kis korban ez még nem annyira nevelés, inkább csak gondozás), akkor az enyémet feltétlenül jobbnak tartom vagy ebből következően az övét rosszabbnak. Nem. Mindenkinek mások a lehetőségei, mások az elképzelései, másban hisz és mindenkinek másmilyen a gyereke! Csak ő maga tudja, hogy az ő gyerekének mi a jó. Csak ő ismeri a gyerekét.

 

 

Nincs rossz módszer, csak az van, ami neked jó és ami másnak jó!

 

 

Nos akkor nézzük miért is nevezhetnének engem sokan furcsának:

 

 

1. Fürdető dézsa

Mivel már a várandósság során egyes fórumokon rám ijesztettek azzal, hogy a kiskádban a gyerek csak ordítani fog, ezért alternatíva után néztem. Főleg, hogy nincs is hely nálunk egy rendes gyerekkádra... Egyébként a mi babánk a kiskádban is nagyon jól elvolt (mostanra kinőtte). A biztonság kedvéért szereztünk mini gyerekkádat és fürdető dézsát is és mikor milyen napunk volt, aszerint használtuk őket. Természetesen amíg a köldökcsonk le nem esett és nem gennyedzett, addig csak a kád maradt. Abban is jól érezte magát... Aztán mikor először betettük a dézsába, valami csoda történt, egy teljesen kisimult lenyugodott babát kaptunk. A pocakfürdők elvileg a magzati helyzetet idézik fel. 4 hónapos korára ez is változott most már mocorog benne sokat, nehezebb beültetni, mert nyújtja a lábait és folyamatosan megzabálja a kezem, mert fogzik :) egy rágás-rágás az egész fürdés... de amúgy nagyon szeretjük és ha lehet, szerzünk majd olyat, ami hat hónapos kora után is jó neki.

 

Prince Lionheart.

Amúgy sosem szabad magára hagyni!

Itt is ott voltam karnyújtásnyira, de én mindig fogom a buksit.

furdik.jpg 

 

2. Bio testápoló szerek

Sima popsitörlő kendő használata eleve nem volt elképzelhető, hiszem még magamat sem törölném meg ilyesmivel, nemhogy a gyereket (ezekkel a kezemet szoktam pelenkázás közben :D ) . Akinek a bőre mindent beszív.... egyébként a felnőtt ember bőre is bármit beszív és nem azért, mert az olyan jó dolog, hanem egyszerűen így viselkedik a bőr. Ezt megtanulhattam Timétől, aki anno rengeteg bőrtünettel megküzdött és kitanulmányozott mindenféle kencefice összetevőt. Szóval szereztem bio összetételű pamut popsitörlőt, de sajnos ez is rossznak bizonyult, mert azonnal jelentkeztek a kiütések, úgyhogy nálunk a vizes lemosás és tetra pelenkával megtörlés maradt. Nagyon ritkán használom ezt a popsitörlőt, általában az esti fürdés előtt, és ennyitől nincs gond. Ezután beteszem a mosásba és pamut lévén egyszer mehet a mosható pelenkába kakafogónak!! :)

 

Nem használunk gyógyszertári fürdetőkrémet, mert az összetételéről meggyőztek, hogy nagyon sok benne a kemikália és természetesen ezt sem szeretném ha felszívná a gyerek bőre. Helyette használunk Dm-ben is kapható Weleda körömvirágos fürdetőt (legközelebb a Himalaya-t próbáljuk ki), bár egy kicsit drága, de közel fél évre elég!! Úgyhogy heti száz forintba kerül.

 

Nem vagyok azért megrögzött biomami. Nekünk nem jött be a shea meg kókusz meg más vaj ilyen pici, fiatal popsira, ezt már a kórházban láttam... úgyhogy felírattam szépen a gyerekorvossal a Naturlandos popsikrémet, ezenkívül pedig végül hintőport is vettünk amikor már a kórházban gondokat láttam... Mindenki mondta, hogy csak hintőport ne tegyek rá, hogy az mennyire káros, hát pedig nagyon is jól jött nekünk. A Dm-ben kapható Himalaya, nagyon jó összetételűt vette meg férjem. Szerencsére a vizes lemosás módszerünknek hála azóta sem volt szükségünk a hintőporra :)

 

 

3. Hordozás, hordozókendő

  

Egy anyának mindig nagy öröm, ha jókat alszik a baba :)

14224804_1831398267082046_2014892733349002669_n.jpg

 

Természetesen erről is megoszlanak a vélemények. Valaki hülyének nézik azokat, akik magukra kötik a gyereket, én viszont azt tudom elmondani, hogy pocakfájós babáknál dézsán túl a hordozókendő is nagyon jót tud tenni. Amikor picike volt, két-három hetes és először betettem, azonnal elaludt benne. Így mindjárt ki is mentünk sétálni :) pár alkalom után hosszú ideig nem használtam, mert nyáron nagyon meleg lett volna a 3 réteg, valamint a szülés után kell egy kis idő, míg a medencefenék regenerálódik.

3 és fél hónapos korában eszembe jutott ismét a kendő. Onnantól ismét hordozom őt és nagyon jól elvan benne, imádja. Nincsen az a szokásos "vegyél ki a babakocsiból" hiszti, és nincsen az a szokásos "most már kérek szopit az utcán, itt és most azonnal, pedig fél órája ciciztem" hiszti, hanem szépen csendben kibírja míg hazaérünk. Anyu közel van. Anyu érezhető. A gyerek meg sem mukkan a kendőben :) ha alvási idő közeledtével megyünk ki, akkor pedig egy szó nélkül elalszik benne (babakocsiban ezt hiszti előzte meg) és olyankor belassítok kicsit, megtartom a fejét amint sétálok haza és mindenki csodálkozik.... és minden idős néni mondja:  "jaj de jó sora van ennek a babának" :)

A rendszeres kendőhasználat a cumiról való leszokással egyszerre kezdődött és ez a kettő drasztikusan lecsökkentette a nyűgösségek számát és a sírásokat. 

 

 

4. Mosható pelenkák

Amikor először húgom mesélt a mosható pelenkákról, akkor én csak meresztettem a szemeimet... nem majd a XXI. században kakát fogok sikálni? :) még ilyet... elmesélte, hogy az ő első lányának (második gyerek a háromból) a hozzátáplálástól kezdve folyamatosan kiütéses volt a feneke és a mosható pelenka hozta el a megoldást. Ráadásul egy éves korára már nappal nagyrészt szobatiszta volt  (látom a fejcsóválásokat ... ). Ezután sokat olvastam róla és bizony engem is meggyőztek, hogy költséghatékony, sokáig jó, több gyereknél is használható, hogyha a készlet épen marad, vagyis duplán esetleg triplán is költséghatékony a moshatózás, egészségesebb lehet a bababőrnek és a Földnek, környezetkímélőbb, valamint a mosható pelenkáról állítólag hamarabb le is szoknak. Motivált ez is egy kicsit, de amiért végül valóban elkezdtem használni, az az, hogy nem bírom az eldobható pelenkák szagát még tisztán sem!! Próbáltam már többfélét, márkásat és kevésbé márkásat, de vegyszert érzek, és amint minimális pisi érkezik bele, olyan dögszagot, amit csak Solt felé a dögégető közeledtével szagolhat az ember... azt meg gondolom, senki sem cserélné fél óránként, elég drága mulatság lenne! Úgyhogy most éppen bővítem a készletemet, holnap érkeznek az új pelusok :) Nem tudtuk azonnal elkezdeni használni, de 3 hónapos korától igen. Eleinte csak nappal és mostantól végre éjszaka is rá merem majd adni. És amúgy valóban az egész sokkal könnyebb mint gondoltam! 

 

 

Hogy mennyire és mivel van a pelus megtömve (tetra, betét vagy belső pelus), az helyzetfüggő :)

 14358668_10207046581711499_6404094216139276241_n.jpg

 

Ja és még meztelenkedni is szokott napi 1-2 órában és ha valami érkezik, megoldom könnyedén. Még ilyet!!! :))))

 

 

 

5. Szoptatás a baba igénye szerint

Szoptatás akkor és annyit, amennyit csak akarja, megszámolhatatlanul egy nap során, cumi nincs... hisz ott a cici :) 

Kellett kis idő, míg megtanultam: nem a cicin cumizik a baba, hanem a cumin cicizik!

 

 

Most egyszerűen csak leírom a tapasztalataimat.

 

14344327_1130296057018810_9020398290608947355_n.jpgAzelőtt sosem hallottam az igény szerinti szoptatásról, hanem csak a 3-4 óránkénti rendszerről. Még a kórházban is ezt mondták nekem búcsúzóul. Vittem be a biztonság kedvért cumit. Bár mivel láttam, hogy húgom második gyermekének (anyatejes) nem volt rá szüksége, ezért szerettem volna, ha az enyém is kibírja nélküle, mert utána nagyon nehéz leszoktatni, hatással van a fogakra, beszédképzésre. Viszont azt tapasztaltam, hogy bár ott már volt nagyon jó mennyiségű tejem, hiába szoptattam nagyon sokat (például 1. éjszaka sem csináltunk mást), a gyerek kérte-kérte továbbra is és én nem tudtam, hogy ez teljesen normális. Második nap bekerült a szájába a cumi és végre kicsit lenyugodott. A kórházban nem mondták, hogy ne tegyem, hanem cicizzen kényére-kedvére. Ezt nem hallottam. Sajnos egyik elalváshoz tápszert is kapott (szó szerint lenyomták a torkán), miután elsírtam magam, hogy pedig annyit szoptattam a babámat, talán nem ízlik a tejem?... :((  annyit kellett volna mondaniuk, hogy hadd cicizzen, amennyit akar! Helyette tápszert kapott! Én meg tápszer receptet!

 

Aztán mikor hazajöttünk, a háziorvos mondta, hogy igény szerint szoptassak. Számomra ez akkor azt jelentette hogy akár kétóránként vagy háromóránként...

 

Szerintem nagyon jól tartotta az időt, aztán egyre többször kezdett el szopni, nem értettem, fertőtlenítettük a cumit, dugtuk a szájába, mindent csináltunk, volt hiszti rengeteg, pedig sok szopi is hamarosan már 1,5-2 óránként... néha 1-2 órán át tartott! Aztán később rájöttem, olvastam sokat, hogy teljesen normális, hogy egy baba akár 5 perccel azután is újra kér, hogy éppen lejött a ciciről, hiszen a cici neki megnyugvás, vigasztalás, szeretgetés, odabújás, fájdalomcsillapító, orvosság és még nagyon sok más.

 

Nem csak az evésről szól....

 

 

Aztán következett a 3 hónapos növekedési ugrás és valami történt.... adtam neki szépen, ahogy és amennyit kérte, mert tudtam hogy akkor hamar véget ér a növekedési ugrás, de valahogy nem akart véget érni, benne maradtunk az egy óránkénti szopikban. Úgyhogy innentől már tudtam, hogy ez teljesen normális, hagytam, hogy hadd csinálja úgy a dolgokat, ahogy ő akarja eredménye az lett, hogy egyre kevesebbszer kellett a cumi. Egyre többet bírta nélküle. Éjszaka még folyamatosan rángatott minket, hogy adjuk a szájába a cumit (fú, de idegesítő az ilyesmi, nem? :) ), majd egyik nap azt vettem észre, hogy a cumit megrágcsálja, eldobja, harmadik napon már egyáltalán nem is próbáltam visszaadni a szájába, ezt már végig is aludta cumi nélkül. Leszokott a cumiról. Azóta nincsen semmi cumi... ami van neki helyette, az rengeteg idő mellen, amikor csak kéri. Akár fél óránként, 5 percenként. 

 

Nagy cumipárti voltam eleinte, mert láttam, hogy jó neki. Nem értettem, miért ne lehetne cumija. Még ki is léptem azért FB csoportból, mert egy anyuka folyton szekált engem a cumi miatt és akkor sértődtem be, mikor azt mondta: a gyerekemnek hiányérzete van! Ez rosszul esett. Aztán fordult minden. Korábban nem hittem el, de most már bizonyos vagyok benne, hogy nálunk tényleg csak egy pótlék volt a cumi .....

 

Tovább vezetve a gondolatvonalat: ha óvodás korú gyerekeket le kell róla szoktatni egy szilikon szopogató eszközről, akkor miért gondoljuk azt, hogy félévesen vagy egyévesen a babát le kell szoktatni a ciciről? Hiszen ha a cumi a pótlék, de mégis mindenki által elfogadott és normálisnak tekintett, hogy 2, 3, 4 de akár egyeseknek 5 éves koráig is ott a szájában, akkor a szoptatás egy éven túl miért undorító és miért csak a gyerek fél vagy egy éves koráig lenne normális?

 

 

 

Illusztráció a Breastfeeding Mama Talk oldalról

13895273_1095456350502781_8409176682614353849_n.png

 

 

 

6. Hozzátáplálás

Egyáltalán nem tartunk még itt, hiszen ki fogom várni a 6 hónapot minimum a babával. A lényeg az ábráról látszik: nem kell elsietni semmit és főleg nem kell, hogy a gyerek csakhamar azt egye, amit mi :)

 

12747351_966862756694750_6606808107056659876_o.jpg

 

 

... nem fogok akarni azonnal étkezéseket kiváltani. Elegendő lesz, ha picit belekóstol és akár egy éves koráig is nagyrészt anyatejes marad a baba. Kivéve, ha másképp igényli. Hallottam az új módszerről, a darabos étkeztetésről (BLW). Majd meglátjuk, mit szeretne a baba, most még nem döntöttem el semmit ezzel kapcsolatban, de az biztos, hogy nem fogom a szájába tömni azt, amit nem akar. Ha nem kéri kanálról, majd kapja egészben :) Ő dönt.

 

 

7. Nevelj kétnyelvű gyermeket

 

 

4260d6a38b115eb8e1ef0a5e17d1646e.jpg

 

 

Angolozás... egy olyan téma volt, amiben nagyon sokáig nem hittem és nem akartam egyetérteni, az a kétnyelvű gyerek nevelése nem anyanyelvi beszélő vezetésével. Férjem mesélte, hogy az egyik ismerőse csak németül beszélt a gyereknek megszületése óta, ezért később a gyerek magyar-német kétnyelvű lett és hogy mivel én több nyelvet is beszélek (angol, orosz, lengyel, spanyol, de amúgy tanultam mást is, de az most felejtős, lengyel és orosz felsőfokúm van és Angliában is éltem egy kicsit), ezért kérte, hogy én adjam meg a lehetőséget a gyereknek és ajándékozzam meg egy második nyelv ismeretével. Nyelvész lévén húztam a számat sokáig... olvasgattam, kutattam, majd osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, legrosszabb esetben is megtanul magyarul a magyar közegben :)

 

Úgyhogy én a gyerekkel egy hónapos korában kezdtem angolul beszélni. Eleinte nagyon nehezen ment, csak pár szót tudtam mondani neki, majd visszahúzódtam, hogy "jaj, nekem ez nem megy!!!".... aztán egyre többet és többet tudtam így mondani neki, míg két hónapos korától már természetessé vált számomra, hogy ha kettesben vagyunk, akkor csak angolul szólok a babához, majd amint megjelenik valaki, magyarra váltok. Kifejezetten sokat dumálok neki, nap végére már zsibbad a szám :)

 

6 hónapos korára szeretnék áttérni arra, hogy mások előtt is teljesen angolul beszélek hozzá. Nagyon sokat énekelek, dalolászok, könyvet nézegetünk, játszok vele angolul...  lejátszok felvételeket, megkeresem a brit tévéműsorokat... az amerikai kiejtés számomra iszonyat :) és a szókincs is eltérő, valamint ez az ország van közelebb, nem utolsó sorban pedig nővérem Angliában él és a remélhetőleg jövendőbelije is angol.

 

 

+1. A gyerek alakítja a napirendjét

Nem akartam semmit sem rákényszeríteni. Szépen így is kialakította magának és nincs benne semmi kényszer :) szerencsére nem éjjeli bagoly típus és tudja, mikor van éjjel, mikor nappal. Mégis 6 hetes kora óta pontban megy aludni és pontban ébred. Mi nem szabályoztuk. Nap közben pedig kb. azonos mennyiségben kb. azonos ideig alszik, de lehet több órás eltérés is. Kit érdekel? Tán programom van? :) a szoptatások számát és rendszerét pedig hagyjuk... minek? Mikor még egy felnőtt sem bírja ki nasi nélkül :)

 

 

 

 

És neked milyen olyan eszközeid vannak,

amelyekkel meglepsz másokat? :)

Írd meg kommentben itt vagy a Facebook poszt alatt!

 

 

Ha Te is angolos vagy más kétnyelvű gyereket nevelsz,

esetleg oszd meg velem tapasztalataidat

(akár személyes üzenetben is),

nagyon szívesen csevegnék erről :)

 

 

Szülésélményem

2016.05.25. 18:15

Nem terveztem leírni a szülésélményemet, de a minap az egyik posztom alatti nyilvános (nekem picit rosszul eső) beszélgetés arra sarkallt, hogy amennyiben van rá érdeklődés, tegyem meg. Érdeklődés pedig van, ezért íme a történetem. Végül egész részletesre sikerült, nem gondoltam volna magam sem, hogy így leírom...

 

 

A szülésem jellemzői röviden:

 

- mesterséges szülésindítás végig oxitocin infúzióval, burokrepesztéssel és egyéb beavatkozásokkal

- bármiféle fájdalomcsillapítás nélkül!

- 41. betöltött hétre született a kisfiam

- közel 10 órás procedúra, de egész elrepült az idő

- elhúzódó kitolási szakasz...

- gátmetszéssel szültem, ami a kitolás megakadása miatt elkerülhetetlenné vált

- fogadott orvosom volt és egy rendkívül jó szülésznő

- apás szülés volt, erre mi magunk sem számítottunk!

- ehettem, ihattam, de vércukrot mérni kellett (inzulint aznap nem adtam)

- szabadon mozoghattam az infúziós állvánnyal együtt is

- fájt, de meg lehet csinálni, viszont meggyőződésem,

hogy az indított szülés jóval kellemetlenebb, mint a spontán lezajlású!!!

- állítólag benne(m) volt az őserő :)

 

 

Ő adta az erőt

blogba_fo.jpg 

 

A fent említett bizonyos beszélgetés egyik (férfi...) résztvevőjének meggyőződése, hogy a szülési fájdalom pusztán a felkészültségünktől, a ráhangolódásunktól és a befogadásunktól függ. Való igaz, hogy rengeteget számít a hozzáállás. Úgy vélem, hogy a szüléshez való hozzáállásommal a teljes terhességem és a nagy nap során sem adódott probléma. Így egy másik olvasóm kérdésére, hogy mi az, amit másképp csinálnék, csak azt tudom mondani: semmit.

 

Szerintem minden így volt a legjobb, ahogy történhetett. Abszolút megbíztam az orvosomban,  a szülésznőben, a testemben, a lelkemben és a babában. És megcsináltuk, sikerrel, szépen.

 

 

Nem véletlenül kaptam a dicséretet, hogy ügyes voltam és nem véletlenül

mondta azt a szülésznő, hogy számára az én szülésem egy igazi élmény volt, mert benne volt az őserő. 

 

 

A poszt legvégén még visszatérek arra a bizonyos kommentre. Mivel a szülésem előtt nem gondolkoztam ilyesmiken egyáltalán, nem szeretném ezzel kezdeni a bejegyzésemet. Az a bizonyos megjegyzéssorozat után viszont kerestem a témában, mert szívemet nyomta picit a dolog. És mivel ez utólag történt, nem a szülés előtt, álljon majd a végén most is.

 

 

 

Az én felkészülésem

 

Volt egy mindent egybevetve csodálatos terhességem (nyűgi-nyűgi itt-ott volt, aprócska gondok akadtak, de hát kivel nem?). A szüléstől pedig egyáltalán nem féltem.

 

A teljes terhességem alatt úgy terveztem, hogy természetes úton fogok szülni. A felfogásom az volt, hogy a hüvelyi szülés egy olyan dolog, amiben nincs semmi félelmetes, sőt, mi erre lettünk megalkotva! Így lettünk megtervezve, hogy erre képesek legyünk. Ezért én sosem értettem azokat az első gyermekeseket, akik féltek tőle és félelmük miatt örültek, ha a természetes helyett császárra került sor (mert van ilyen, nem is kevés, én a terhességem alatt többekkel beszéltem, akik így vélekedtek).

Vártam, hogy eljöjjön a nagy napom és életet adhassak a gyermekemnek. Ez volt az, amit akartam, természetes úton szülni és eszembe sem jutott egy pillanat erejéig sem, hogy képtelen lennék rá bármilyen, akár rajtam múló, akár rajtam kívül álló ok miatt. A testalkatom is megvan hozzá, ezt egyébként több szülésznő is megjegyezte, míg bent feküdtem, csak picit másképp fogalmazva, inkább így: "Úristen, magának de jó alkata van a szüléshez!"

Vajúdni akartam, megtapasztalni a világ egyik legtermészetesebb folyamatát, amin már sok-sok milliárdan átestek, mióta világ a világ. Pontosan így álltam hozzá a dolgokhoz: hittem abban, hogy amit a természet létrehozott, az csak tökéletes lehet, abszolút működőképes, így nincs félnivalóm.

 

Talán úgy hangzik, mintha emiatt izgultam volna, de cseppet sem. Leginkább nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz. Tudtam, hogy ez úgyis ott derül ki. Álltam elébe bárminek.

 

 

 

Álltam elébe bárminek félelem és különösebb gondolkodás nélkül

 

blogba.jpg

 

 

Hiába vártam azonban, hogy mikor indul meg magától a szülésem, nem történt meg. A vége felé egyre inkább azt éreztem, hogy a babám ki akar szabadulni, de nem tud. Talán ha lett volna még pár napom... ha lett volna még pár napja... de elfogadtam, hogy a terhességi cukrom miatt nem lehet, mert innentől már minden egyes nap veszély leselkedett a babámra.

 

Szóval, néha a természet cserben hagy...  vagy nem tud kibontakozni, mert nincs rá ideje... és mesterséges eszközökhöz kell folyamodni ahhoz, hogy a folyamat le tudjon zajlani... sajnos ily módon a dolgok már teljesen másképp festenek és más nyomot, más emléket hagynak benned! Egy mesterségesen generált szülés sosem lesz olyan, mintha természetes módon menne végbe a folyamat.

 

 

Ha most várod első babádat, akkor kérlek, hogy ne olvasgass szülésélményeket!!!

 

 

Az enyémet sem. Ez az egyik legrosszabb, amit tehetsz. És pont emiatt nem szerettem volna leírni az én élményemet... én egyébként nem olvasgattam sem happy end, sem rémsztorikat, mert a saját szülésem tudtam, hogy úgyis teljesen más lesz! És neked is ezt javaslom. Térj majd ide vissza a szülésed után ;)

 

 

Szülésélményem

 

A szülés előtti 2 hétben kipróbáltam pár házi trükköt, amivel állítólag beindulhat a szülés, de nálam nem hatottak. Nem volt benne semmi durva, távol tartottam magam ilyesmiktől. Mindezek a házi praktikák csak akkor hatnak, ha a magzat készen áll a megszületésre, amúgy nem történik semmi sem (de lehet, hogy a sikerrel járók esetében sincs összefüggés).

 

 

Az utolsó hónap

Egy ismerősöm (Szia Timi! Tuti olvasol... :) ) egyik találkozásunk alkalmával elmesélte, hogy anno neki sikerült beindítania a szülést a bába koktéllal, ugyanis nagyon félt a szülésindítástól, mert az sokkal fájdalmasabb. Ekkor még nem sejtettem, hogy talán igaza van... meginni azt a koktélt én akkor sem mertem.

Már egy hónapja voltam lent szüleimnél Mohácson. Egyrészt azért, mert 36. héttől először hetente, 39-től már még gyakrabban jártam vizsgálatokra, az utazás számomra pedig megterhelő volt már. Másrészt attól tartottam, hogy ha beindul a szülés és én még mindig Kalocsán vagyok, abból gond lehet. Így hát 36. betöltött héten leköltöztem és vártam a csodát. Én is és férjem is anno 38. hétre születtünk, ezért arra számítottam, hogy az én babám is sietősebb lehet majd. Vagy mégsem... Harmadrészt pedig nem volt biztos benne a dokim, hogy meddig enged el a főorvos a terhességi cukorbetegségemmel. Másutt már 38. héten indították volna a szülést (ami esetemben egészen biztosan császárba torkollott volna, mert nem álltam volna készen egyáltalán), itt először azt mondták, hogy betöltött 40. héten indítanak, de végül fellebbent a 41. hét lehetősége.

 

 

Kórházi befekvés

Május 10-én eljött a 40 hét + 2 nap és dokim hívott reggel 7:45-kor, hogy nem kell korán reggel mennem NST-re, hanem pakoljam össze a cuccaimat és valamikor a délelőtt folyamán feküdjek be a kórházba, mert a héten szülni fogok. Elmondta azt is, hogy még aznap lesz egy oxitocin terheléses vizsgálatom. Elmagyarázta, hogy az oxitocin terhelésről azt kell tudni, hogy kevés hormont adnak infúzióban 1 órán át és megnézik, hogyan reagál a baba. Ha a baba jól reagál, akkor még maradhat a pocakban, de ha rosszul reagál a méhösszehúzódásokra, akkor bizony muszáj világra jönnie. Azt is elmondta, hogy lehetséges, hogy ettől magától beindul a szülés még aznap vagy az éjszaka folyamán.

Milyen szerencse, hogy férjem pont aznaptól kényszerült szabadságot kivenni és tervei szerint elindult hozzám. Mondtam dokimnak, akkor még megvárom, míg férjem leérkezik Mohácsra és együtt megyünk be. Ő a bent fekvésem alatt egyébként végig hihetetlen támaszt nyújtott, napi 3-szor minimum meglátogatott, hordta nekem az ételt, italt és amire még szükségem volt.

 

 

Nem gondoltam volna, hogy a férj jelenléte a szülésnél ilyen hatalmas segítség tud lenni.

Nélküle lehet, hogy nem sikerült volna

blogba2.jpg 

 

 

Bent megvárták, míg megebédelek és vittek az oxitocin terhelésre. Feküdtem az ágyon, Zoli is bejöhetett beöltözve és vártuk a csodát. Én elkezdtem aprócska fájásokat érezni, mintha lenne valami, de a gép nem jelezte... 1 óra múlva leszedtek róla (kis hastapival megbizonyosodtak, hogy talán tényleg keményedéseim voltak), és még ekkor is mondogatták, hogy lehet, hogy jövök vissza pár órán belül vagy még az éjszaka szülni. Szültek az éjszaka, de ők kintről jöttek be... :)  ez volt amúgy végig jellemző, míg ott voltam... bent fekvőnek valahogy nem akart megindulni, csak a fránya kintieknek :P

Este végeztek még egy NST-t. Aznap még tartottak az aprócska keményedések és éjszaka is éreztem őket, majd reggelre úgy ébredtem, hogy teljesen leálltak.

Másnap reggel ismét méhszáj vizsgálat és NST. A méhszájam már legalább 2 vagy több napja volt 1111, ami egy olyan érték, hogy vagy aznap vagy egy héten belül szülni szoktak vele (nálam egyik sem történt meg...). Dokim azt mondta, hogy másnap, azaz csütörtökön megindítják a szülést. Aztán délután felkeresett, hogy jól átgondolták a dolgot és úgy döntöttek, talán korai. Elmagyarázta, hogy az oxitocinnal indított szülés gyakrabban torkollik császármetszésbe és nem szeretnének felvágni, ezért az a döntés született, hogy csütörtökön kapok még egy oxitocin terhelést. Hátha beindul magától a szülés... ha nem indul be vasárnapig sem, akkor vasárnap, a betöltött 41. héten fogok szülni.

 

A második oxitocin terhelésem nagyon jól sikerült. Szépen produkáltam a 99-es erősségű fájásokat néhány percenként. Nem voltak brutális fájások, de a dokim nagyon elégedett volt, hogy hatott rám a szer (ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg az első terhelés kudarca vezette őt arra a gondolatra, hogy nem állok készen az indításra és félt attól, hogy ebből így császár lesz, így viszont már megnyugodhatott, hogy ha szépen reagálok az 1 órás teszt terhelésre, akkor élesben is működőképes lesz a dolog). Az aznapos szülésznő is mondta, hogy most már szerinte nem fognak leállni a fájásaim, ne ijedjek meg, de ha erősödnének, akkor mindenképp szóljak. Ehhez képest annyi történt, hogy volt még 2 fájásom és teljesen elmúltak...  éjjel kétszer ébredtem erős összehúzódásra, de ilyen 3 héttel azelőtt is volt teljesen magától.... Nem volt jelentősége.

 

Pénteken reggel kérleltem az orvosomat (immáron harmadjára), hogy hadd pihenjem ki magam otthon a szülés előtt. 3. éjjel telt el úgy, hogy alig aludtam 2-3 órákat a brutális üzemmódban horkoló szobatársam miatt, amelyben a füldugó sem segített! Apám hozzá képest kismiska. Féltem, hogy ha így kell szülnöm, nem lesz rá energiám. Eznap este volt egy ultrahang vizsgálatom, ahol megállapították, hogy a baba ép és egészséges és 3500 gramm. Ezt követően pedig eltávot kaptam azzal a feltétellel, hogy másnap reggel megjelenek NST-n és vasárnap reggel 4-5 körül már a kórházban leszek előkészítésre. Aznap otthon vagy 9 órát aludtam! Igaz, óránként ébredtem az elmúlt 3 éjszaka zavartsága miatt, de mégis.... Jajj de jól esett. Újjászülettem.

 

 

Az utolsó éjszaka

Az utolsó este teljes nyugalomban lefeküdtem este 8-kor aludni, mivel másnap 5-kor legkésőbb jelenésem volt a kórházban előkészítésre. Ahhoz képest, hogy mi állt előttem, eleget tudtam aludni. Pedig én arról vagyok híres, hogy még egy utazás előtt sem tudok aludni. De ismétlem: egyáltalán nem volt bennem sem félelem, sem izgalom, csak öröm a nagy találkozás előtt!

 

good-night-sleep.jpg

 

 

Még mindig nem voltam ideges egy cseppet sem. Hihetetlen vagy sem, vártam a másnapot, maximálisan megbíztam az orvosomban és tudtam, hogy lesz egy sikeres hüvelyi szülésem. Lefekvéskor elmondtam Zalánnak (mert lehet a babákhoz beszélni, sőt, kell is... :) ), hogy mi fog holnap történni és kértem, hogy ha jönnek a méhösszehúzódások, akkor ne ijedjen meg, mert hamarosan találkozunk. Elaludtam. Csakhamar azonban arra ébredtem, hogy Zalán nagyon furcsán mozog odabent. A szokásostól teljesen eltérően, mintha ki akarna szabadulni. Lábaival hatalmasakat rúgott oldalba és felfelé is (utóbbit az egész terhesség alatt nem igazán csinálta), majd kezeivel és a lábaival is hatalmas kaparásba kezdett. Esküszöm, úgy éreztem, hogy megértette, amit mondtam (tán butaság...), és úgy döntött, ő ezt nem hagyja, ki akar jönni. Azt gondoltam, na most már tényleg sikerülni fog neki. Hihetetlen erősséggel kaparta a burkot (másnap persze megtudtam, hogy a burok túl erős volt ahhoz, hogy felsérthesse és elfolyhasson a vizem...)

 

 

 

A nagy nap

 

5:00 - beöntés

5-re meg is érkeztünk. Zoli hazament és aludt még egy órácskát, neki az éjszaka kevesebbet sikerült, mint nekem. Fél 6-kor megkaptam a beöntést (amiben semmi rossz nem volt, pedig erről is hallani rémtörténeteket...).

 

6:30

Fél 7-kor odajött hozzám a Bea (egyik szülésznő) és feltette a kérdést, kinél szeretnék szülni, nála vagy az Ancsikánál (minden nap volt pár szülésznő bent, mindig teljesen mások). Én a Beát választottam.

 

7:00 - oxitocin

7-kor a Bea bekötötte az oxitocin infúziót és olyan 20 perc elteltével kezdtem el érezni enyhén a fájásokat.

Zoli visszaért 8:15-re és onnantól már bent volt velem egészen addig, amíg kibújt a Zalán. Azért ebédelni sikerült hazazavarni - neki is kellett az energia.

Nagyon enyhén indították az infúziót, ahogy számolgattam, eleinte kb. 2 csepp esett le percenként. Innen tekerték egyre feljebb és feljebb a szert. Na a végére, mire valóban szültem, ez már másodpercenként 1-2 volt... bár pontosan fogalmam sincs, csak az utána 2 órában néztem rá a csőre, közben kinek van ereje ezt nézegetni :)))

 

9:25 - burokrepesztés

Fél 9-9 körül megjelent a dokim is. Nézte, történik-e már valami és közölte, hogy hamarosan megrepeszti a burkot és akkor majd beindulnak jobban a fájások.

9:25-kor visszajött, felfeküdtem az ágyra és megrepesztették a burkot. Na de nem ilyen könnyen ám... rohadtul nem volt könnyű dolguk.

Bea fogta a hasam tetejét és közölte: "De erős ez a gyerek!"

Dokim pedig erre: "És a magzatburok is az!"

A burokrepesztés egy pár pillanatos dolog szokott lenni, amíg azzal a giga hosszú tűvel egy X-et rajzolnak a burokra és az erre pukk és csordul a víz. Esetemben meg 3-4 percen át tartó kellemetlen nyomkodás, szúrkodás, tülekedés, hogy na te burok, add már meg magad! Hát ezért nem volt esélye az én picikémnek a szabadulásra :(   miután végeztek, ránéztem a CTG papírra és brutál íveket rajzolt le ezen percek alatt...

 

Éreztem, hogy valóban szépen fokozatosan erősödnek a fájások. Mivel mozgó, kábel nélküli CTG-n voltam, szabad mozgást kaptam még a bekötött infúzióval is. Engedélyezték számomra, hogy oda menjek a termen belül, ahová csak akarok és olyan pózban vajúdjak, ahogy nekem jól esik. Kezdtem a széken, aztán picit sétáltam ide-oda, tesztelgettem a labdát... vissza a karosszékbe.

 

Kezdtek jönni olyan fájások, amelyeknél már alkalmazni kellett a lassan belégzés és lassan kilégzés technikáját. 3 percenként jöttek a fájások!!! Ritkán kimaradt 1.

 

 

Itt még mosolyogtam 2 fájás között

20160515_102025.jpg

 

 

 

11:30 - 'Ez még így nem lesz jó... Még nem kaparja a falat' + méhszájlazító injekció

 

Betettem egy kis meditációs muzsikát, hogy segítsen a lazulásban.

11 vagy fél 12-körül benézett hozzánk a doki (mert ugyebár a szülésznő végig velem volt, akárcsak a férjem, doki pedig ügyeletes volt aznap, így időről-időre benézett irányítani), és közölte:

"Ez még így nem lesz jó, mert nem a kaparja a falat". És picit feljebb tekerte az oxitocint. Pedig pont előtte volt pár olyan fájásom, hogy alig tudtam megülni a székben, karokból erősen nyomtam fel magam, mert már igazán azt éreztem, hogy fáj, görcsöl, feszít, erre ilyet mond nekem! Nem tudtam, mire gondoljak, milyen lesz még vajon?

Ekkortájt kaptam egy szurit is a popómba, ami méhszájlazító injekció volt, hogy jobban tudjak tágulni, ugyanis fél 12-ig semmi változás, csak a fájások erősödtek. Ekkor már 4 és fél órája voltam rajta a szeren...

 

Ezt követően sétálgattam és olyan fájások jöttek 2-3 percenként, hogy nem tudtam mozdulni, cöveket vert a lábam. Bea mondta, hogy ha ismerem, alkalmazzam a jóga légzést. Tényleg éreztem, hogy ez hatásosabb, innentől így lélegeztem, mikor jött a fájás.

 

 

12:30 - Hol van a doki?

Egyre erősödtek a fájásaim és egy ideje azt éreztem, hogy kakilnom kell. Bea kérdezgette, hogy minden fájásnál érzem-e ezt. Azt mondta, hogy jön lefelé a gyerek, azért van ilyen érzésem, de azt is bírná, ha gyorsan kitágultam volna. Itt a fájások már kezdtek olyanok lenni, hogy ha utolértek (egy jó ideje ugyebár 2-3 percenként), akkor valamiben meg kellett kapaszkodnom. Kértem Zolit, Beát, hogy beszéljenek hozzám, akármiről. Amikor beszélgettem mindenféléről, elterelődtek a gondolataim és kevésbé fájt. Ezen a ponton jól bevált nekem az, hogy ültem a labdán széles terpeszben és fogtam az ágy végi két kis kapaszkodót, figyeltem a légzésre, vagy pedig ha éppen sétában ért utol, akkor egyik kezemmel az infúziós állványba, másikkal az egyik ágykapaszkodóra fogtam rá és vállszéles terpeszben enyhén hajlított térdekkel álltam, ellazítottam a csípőmet és így vettem a levegőket. Volt olyan is, hogy karokkal az ágyra dőltem, lábaim a törzsemmel derékszöget zártak be. Bea masszírozta a keresztcsontomat, ami enyhítette a fájást. Vagyis vajúdtam...

 

14:15 - "Én még nem láttam szülő nőt mosolyogni!" + megvan a 2 ujj!

Visszajött végre a dokim és kijelentette, hogy ez így még mindig nem elég jó, mert 2 fájás között még mindig képes vagyok mosolyogni és hogy a végére majd úgyis kaparom a falat, de ez így még akkor láthatólag kevés... Uramatyaég... nekem már így is épp eléggé fájt!! Ezeket a fájásokat még a mély jóga légzésekkel el tudtam viselni, közben pedig (összesen talán 2 alkalommal) elhagyta remegő, de önbiztató hangon a számat, hogy "Ezek jó fájások, ezekre a fájásokra szükség van!". Egyáltalán nem panaszkodtam miattuk, pedig bitang kellemetlenek voltak. Hát már végképp nem tudtam elképzelni, hogy vajon hová fog ez az egész kifutni...

 

Ekkor, 7 órányi oxitocin, 1 burokrepesztés, 1 méhszájlazító injekció és órák óta tartó 2-3 perces fájások után végre eljutottunk a bő 2 ujjnyihoz, éljen! A vizsgálatok mindig az ágyon történtek.

 

Doki közölte, hogy a gyerek nem a megfelelő irányba néz, ezért maradjak oldalt fekve az ágyon.

 

Ismét említett valami szert, amit adjanak be nekem. Szurit nem kaptam, így gyanítom, hogy az infúzióba ment, de az is lehet, hogy elmaradt. Mindenesetre a zárójelentésemre rákerült, így szerintem beadagolták...

 

 

14:30 - nyüszítve, csukott szemmel

Doki kiment a szobából. Kiment a szülésznő is. Oldalt feküdtem, fogtam Zoli kezét, lélegeztem a fájások alatt egyenletesen be és ki, elmerültem bennük. És ekkor történt valami. Ekkor olyan erős fájásom lett, hogy csak csukott szemmel bírtam ki és közben sírós vonyítós hang jött belőlem. Önkéntelenül. A szememet innentől kezdve már a legtöbb fájás alatt nem tudtam kinyitni és a hangomat innentől kezdve egy fájás alatt sem tudtam visszafogni. A hangom mindig más volt belégzéskor, mint kilégzéskor, amit ugyanúgy lassúra fogtam vissza! Lassú lélegzés... csak higgadtam. Már amennyire ez lehetséges... Hagytam, hogy olyan legyen a hangom, amilyen lenni akar. Az első ilyen fájás alatt még a könnyem is kicsordult.

 

7 és fél óra elteltével, végig oxitocinnal, burokrepesztés, méhszájlazító injekció plusz valami másik szer után végre megérkeztünk a kemény menethez!

 

Nem bírtam ki az ágyon, szörnyen éreztem magam ott a jobb oldalamon fekve. Elesettséget éreztem. Bea mondta, hogy nyugodtan jöjjek le, mert a baba úgy is meg tud születni, ha jobbra néz, de amúgy is még simán forogni fog és lehet, hogy magától is helyreáll.

 

Lejöttem az ágyról és ott voltak ezek az új fájásaim. Vajon már kaparom a falat? Vagy csak kezdem? Vajon lesz még erősebb? Mondja már meg valaki! És még ez is tudott erősödni. A következő 2-2,5 órában a fájások csak erősödtek és erősödtek és erősödtek (és érzéstelenítés nem volt!) és eleinte még nem hallatszottam ki a folyosóra, idővel már nem bírtam a hangerőmet visszatartani. Hol nyüszítés, hol vonyítás, hol sírásra emlékeztető hang jött ki belőlem. És még sűrűbbek lettek a fájások, nem sok szünet volt köztük. Mikor tudtam, ittam, enni már rég nem voltam képes. Azért bepróbálkoztam egy keksszel, de a feléig jutottam, majd jött a fájás és elhajítottam magam elől. "Ezt még megeszed?" - "NEM!!!". Ugyanígy jártam a vízzel is, akartam inni egy kortyot, de mire kimondtam, hogy kérek egy korty vizet és Zoli a kezembe adta az üveget, épphogy meghúztam, már jött is a következő fájás. "Azonnal dobd el azt az üveget!!! Add ide a kezedet!!! Most ne a kupakkal foglalkozzál!!" .

 

Még dőltem az ágyra, egyik lábamat feltéve, kézfogás, masszír, de nagyon rossz volt, kibírhatatlan. Az utolsó nemtom mennyi időt már csak úgy bírtam, a labdán ülve. Az ágy végére tett Bea egy párnát, mikor jött egy fájás, arra hajtottam a fejemet, markolásztam Zoli két kezét, aki a fejét az ágyba fúrta, Bea pedig masszírozta a keresztcsontomat. Mikor ők nem értek hozzám, akkor számomra kibírhatatlan volt. Kellett az az érzés, hogy a testem biztonságban van, nem egy légüres térben lebeg, hanem Zoli keze és a szülésznő keze által egy helyben tartva. Fixálva. Majd elmúlt a fájás. A meditációs zene pedig olyan jól hatott, hogy egyik alkalommal két fájás között majdnem elaludtam. Vagyis mindvégig a fájások között tudtam lazítani. De olyan mértékűek voltak ezek a fájások, hogy egyre hangosabban nyüszítettem és mint kiderült, odakint összegyűltek a szobatársak és nem szobatársak és mind azon izgultak, hogy jöjjön már végre ki az a baba! Egyikük még el is sírta magát...

 

 

16:15 - "Na látom, már alakul!

Majd 16:15 körül megjelent a dokim éppen egy ilyen labdán ülős, ágyra dőlős, Zoli kezét markolászós, keresztcsontot masszírozós süvöltően hangos fájás közben és azt mondta:

"Na ez már alakul!"

Odajött hozzám, kérdi: "Most már nem tudsz mosolyogni, ugye?"

Felnéztem és mivel elmúlt a fájás, mosolyra húztam a számat, ami a meglepetés erejével hatott (soha ne veszítsd el a humorérzéked!), de gyanítom, hogy elég keservesre sikeredett. Azért nekem jókedvet csinált!

 

 

Tolsz?  Hozom a szülőszéket!

Majd doki helyet foglalt pár méterre mögöttem. És jött még pár fájás, ami nagyon durva volt immáron és egyszer csak azt hallják, ahogy önkéntelenül is olyan hangokat adok ki, mintha kifelé nyomnám a gyereket. "Öhhh!! Öhhh!!!". Ilyen mély rekedtes hangon. Nem tudtam mire vélni.

Erre szemem sarkából látom, hogy Bea átöltözött sárga harci ruhába! Tudtam, hogy itt az idő és éreztem, hogy hamarosan megkönnyebbülhetek. Behozta a szülőszéket is (a kórháznak van egy teljes csudaklassz alternatív szülőszobája, de a cukrom miatt nem mehettem be, a szülőszéket viszont kihozták). Mondtam dokinak, hogy "Ha kell, mehet a gátmetszés! Inkább, minthogy repedjek!".

Doki felfektetett az ágyra, megvizsgált és mint kiderült, eljött az idő! Megvan az 5 ujj, vagyis 10 cm! Lehet tolni! Nagy nehezen lejöttem az ágyról...

 

 

16:40 - Nem jön ki! Nem fog kijönni!

 

(ez a rész volt a legstresszesebb, így a nyugodt formában tálalása lehetetlen)

 

De a hamar fellélegzést még megelőzte egy rettentő hosszú kitolási szakasz... azt mondták, hogy a kitolás már nem fáj, így álltam elébe annak, ami ezek után végre nem fáj.

Ülök le a székre:  "Zoli menj ki!!!!" (mindig kiment, mikor vizsgálós volt a helyzet, így állapodtunk meg)

Szülésznő: "Dehogy menjen ki!"

Zolit beültették mögém, hátulról átkarolt, én pedig ültem a támla nélküli szülőszéken (mint egy mini fából készült lyukas sámli) , alattam egy fém tál. Jönnek a tolófájások, úgy érzem, alig van köztük szusszanásnyi szünet.

 

"Most nyomj!!"

Helyreigazítottak pár próbálkozás után, hogy mély levegő, benntart és úgy nyom. Na jó, mindegyiknek a végét szétordibáltam akkor is. Ez már a vonyításos sikításos beleordibálós rész volt. Nem fáj, mondják... na persze

"Jön lejjebb a baba! Ügyes vagy! Nyomj!"

Nyomok. És jön lejjebb és jön. És aztán megáll. megáll... és nem jön.

És újabb fájás... nyomok... semmi változás. Megint nyomok és semmi javulás... Csak szétfeszít! Enyhül a fájás, én meg kérdem: "Nyomhatok még?!". Alig vártam, hogy nyomhassak és kijöjjön. De nem.... nem jött ki. Doki próbál biztatni, mindenki biztat. Zoli a hátamba fúrja a fejét már jópár fájás óta.

 

Egyszer csak azt veszem észre, hogy már mindenféle emberek vannak körülöttem. A másik szülésznő, a csecsemős nővér, a ki tudja még kicsoda is ott van... mind várják, hogy sikerüljön végre.

Bea alkalmaz rajtam valami olajat, próbálja gátvédelemmel a dolgot. Összesen minimum 10 tolófájás alatt nyomattak velem 3-4-et, mire belátták, hogy olyan erős a gátam, hogy nem tudja a gyereket kiengedni. Ennyit arról, hogy 3-4 nyomásra kint van másoknak... Ott volt végig a feje én meg csak nyomtam és nyomtam, fájt és feszített és nem akart kijönni! A hasam teteje totál lapos volt már.

"De én úgy érzem, mintha már félig kint lenne!"

"Mert félig kint is van" - viccelte el a dokim. Csak épp nem úgy van félig kint, ahogy érzem... 

 

 

Na jó, végül belátták, hogy ez így nem fog menni. Ekkor felállítottak. Gyerekkel a lábam között nagy nehezen felléptem az ágyra. Felfeküdtem. Zoli a fejem mellett fogta a jobb kezem. Nyissz. Persze ezt is éreztem... aú.

"Már látom a fekete hajacskáját!" - mondta a csecsemős nővér. Próbált biztatni.

"Már ott a fekete hajacskája. Meg akarja simogatni a fejét?" - "Nem, inkább nem...."  (jesszusom, erre gondolni sem mertem... )

"Angi, most a következő fájásra kint lesz!"  - mondta a dokim.

És nyomtam megint párat a fájás alatt. Nem sikerült. Csak úgy éreztem, mintha szétszakadnék. Na ennél a pontnál éreztem azt, hogy ha sokáig még így megy, a végén még feladom... Jött még egy aprócska vágás...

Egészen eddig teljes "mámorban" is bírtam az egészet, végig képben voltam és nem veszítettem el a fejem... de ekkor elhagyta a számat: "Nem jön ki! Nem fog kijönni!"

"Dehogynem!  A következőre most már tényleg ki fog jönni!"

 

És ez volt az utolsó eszeveszett sakáli ordításom. Végre kijött. 16:40-re, majdnem 10 óra után.

"Akkor nem a köldökzsinór volt." - mondta doki.

 

 

Cukorbogyó!

Feküdtem és a lábaim alatt láttam a mozdulatlan babát. Kitisztították a légutakat és felsírt. Azonnal hálóinget felhúzni és a mellkasomra helyezték. Ahogy hozták, ennyit mondtam neki : "Ó, cukorbogyó!"

Ez volt hozzá az első szavam. És babusgattam, dédesgettem, szeretgettem az én picikémet. Ő pedig nyugodt mozdulatokat tett és próbálta értelmezni az új valóságot. Akit eddig bentről hallott, az már kívül szólt hozzá. És már nem éreztem a fájdalmat. A köldökzsinór gyönyörű volt. A baba egészen tiszta volt, csak a hajacskája volt kicsit véres. A teste olyan meleg volt. Lassan mozgatta a kis felázott kezecskéit, én meg becézgettem. Zoli elvágta a köldökzsinórt és elment a csecsemős nővérrel fürdetni.

Engem pedig összevarrtak, kitisztítottak...

Visszahozták utána: 54 cm, 3560 gramm. Mint később a zárójelentésben olvastam, Apgar 9/10, mert a köldökzsinór rátekeredett a nyakára (mint megannyi babánál, de nem ez okozott gondot).

 

 

2 óra pihi hármasban

"Te láttad, amikor kijött?" - kérdeztem Zolit.

"Igen."

"És nem volt ronda?"

"Nem."

"Dehogy volt ronda!" - vágta rá a csecsemős nővér.

"Ügyes voltál. És látod, nem kellett kinyomni belőled, Te szülted meg a babát!" - mondta Bea.

(Egy gondolatom volt, hogy férjemnek nem szabad látnia egy az egyben a szülést, de hősiesen helytállt mellettem... persze csak fentről látta).

A következő 2 órát a szülőágyon töltöttem utómegfigyelés alatt, magunkra hagytak minket (majdnem, azért valaki mindig volt a közelben, de nem figyeltek ránk). A megfürdetett, felöltöztetett kis babukát visszahozták és megpróbálták mellre helyezni. Nem nagyon ment, de feküdt rajtam. Nekem aztán sikerült egy picit :) gyönyörködtünk benne, a nagy hajában, az arcocskájában (mindenki szerint férjemre hasonlít, de szerintem hasonlít rám babakoromban :) ), a lábikóiban. Hát ezekkel rugdostál olyan erősen?

Még ebben a két órában is az infúzión voltam, most már azért, hogy segítse a méhösszehúzódást.

 

 

Fürdés, hatalmas lakoma

Megjött a műszakváltás. Az éjszakás nővér rögtön azzal kezdte, hogy hallotta, milyen ügyes voltam. Nekem ez nagyon furcsa volt, hogy mindenki azt mondta, milyen ügyes voltam. Picit szégyelltem, hogy így kieresztettem a hangomat, de azt mondták, ne törődjek vele. Azt is mondták, hogy nagyon jól haladtam annak ellenére, hogy ez volt az első szülésem, akár a többediknek is beillett volna, ráadásul így, hogy indították, a lényeg, hogy sikerült! Hogy valószínűleg a hangom kiengedése is segített engem abban, hogy táguljak.

Az éjszakás nővér elvitt lefürdeni, majd közölte, hogy most próbáljak meg pisilni, mert ha nem fogok tudni, meg kell katétereznie. Ettől teljesen berezeltem. Ráültem a wc-re és vártam, vártam... majd szépen cseppenként valami megindult... hála az égnek!

 

Zoli addig kint tartotta Zalánt. Összepakolták a cuccaimat, a nővérek mindent átpakoltak az új csecsemős szobámba. Közölte velem ez a karakán nővér, hogy húzzam ki magam és járjak rendesen, akkor is pont ugyanúgy fog fájni. És igaza volt, semmivel sem volt kellemetlenebb. Zoli pedig hátrahozta Zalánt az amúgy külsősöknek tiltott zónába. Az éjszakás szülésznő hozta egyben az ebédet és vacsorát is (még én kértem a nap elején, hogy tegyék félre, nem fog érdekelni, mi az, befalom) és közölte, hogy habzsoljak, ez itt a nem cukros menü a mai napra, mert már nem vagyok cukros!  Azonnal ráültem a sebemre, mert így a későbbiekben kevésbé fáj és én csak ettem és ettem és közben simiztem Zalán hátacskáját, aki mögöttem feküdt az ágyon. És este is ettem és éjjel is... :) 

 

 

3 napig együtt

 

20160517_094547.jpg 

 

A következő 72 órát éjjel-nappal együtt töltöttük a kisebbik csecsemős szobában. Végig én gondoztam Zalánt, a csecsemősök jöttek segíteni, ha kellett, eleinte többször, utána egyre kevesebbszer. Csak akkor váltunk el egymástól, amikor vizsgálatra vitték. Egyszer leadtam az első saját fürdésemhez, egyszer leadtam egy ebédhez, de utána már ezeket is inkább csak befaltam és rohantam vissza hozzá. A kialvatlanság nem érdekelt. Mire hazaérkeztünk, már nem voltam elveszve babaügyben.

 

 

 

Vissza az elejére

Az a bizonyos férfi kommentelő szerintem nem gondolta át teljesen, hogy amit részletez a kommentjében (a poszt elején írtam róla), az bizony érzelmi síkon elég bántó, rosszul eső tud lenni. Valamit talán elrontottam? Nem hiszem... Számomra ennek olyan lecsapódása van, mintha azt mondanák valakinek, hogy nem volt felkészült vagy pedig nem volt a helyzet magaslatán és ezért fáj(t) a szülés... bakfity.

 

Úgyhogy engedjetek meg nekem még egy röpke gondolatmenetet ezzel kapcsolatban befejezésül :)

 

Egyesek szerint a szülés mindenkinek ugyanúgy fáj, csak vannak, akik kevésbé bírják a fájdalmat. Nos, lehet, hogy ez igaz a spontán meginduló természetes lefolyású szülésre (de szerintem arra sem!), viszont az indított szülés egy mesterségesen, kívülről hormonadagolt folyamat, ráadásul a hormonoknak csak egy részét adják be. Ami leginkább hiányzik, az az endorfin (boldogság hormon), ami a spontán induló szülésnél termelődik még, így enyhítve a fájdalmat és előidézve azt, hogy van olyan nő, aki számára a szülés szép, örömteli élmény (sokaknak persze nem az és szerintem ebben sincs semmi kivetnivaló ;) ... bármily furcsa is, nekem volt benne szép is). A "sokkhatásnak" köszönhetően termelődik viszont helyette kortizol, vagyis stresszhormon. Ezenkívül még számos más dolog lehet, ami másképp megy végbe, biztos, hogy megannyi vegyület hiányzik a teljes képhez.

Picit olyan a szülésindítás, ha belegondoltok, mintha erőteljes, generált méhösszehúzódásokkal kilökődésre késztetnék a magzatot, aki lehet, hogy készen sem áll még erre. Sőt, szinte biztos, hiszen akkor már kibújt volna... A végeredmény nagyban függ az orvosi, szülésznői gárdától, hogy hogyan, milyen tempóban adagolják a szereket és attól, hogy hogyan reagál a kismama és hogyan reagál minderre a baba (gyakran rosszul, ilyenkor kell a műtőbe vonulni), és bizony olyan is van, hogy túlstimulálják a méhet...

 

"Az indított szülés hátránya viszont az, hogy a folyamat nem a maga tempójában, a természet rendje szerint zajlik. Tényleg minden gyorsabb, de – amennyiben az anya nem kér érzéstelenítést – összehasonlíthatatlanul fájdalmasabb is. Az oxitocin és egyes zselék olyan iszonyatosan erős méhösszehúzódásokat okoznak, amikhez foghatót normál esetben aligha élünk át. A fájások közötti szünetek is lerövidülnek, ezért sokkal kevésbé van lehetőségünk megpihenni két durva „fájdalomroham” közben, mint a természetes és hosszabban elnyújtott vajúdás alkalmával."

forrás: Gravida klub

 

Hogy gyorsabb az indított, ez nem biztos, míg bent feküdtem, számos kismaminak indult meg a szülése (kintről jöttek be, csak egyikük volt bent fekvő) és legtöbbjüknek 2-3 órán belül már kezükben volt a kicsi... de részemről ennyit erről. Ne értsetek félre, én elfogadom, hogy velem így esett, és bármi is történt, én végig a helyzet magaslatán voltam és tudtam, hogy ami velem történik, az minden kellemetlenség ellenére csak jó lehet. És megcsináltuk!

 

 

Lesz még egy biztosan, 2 év múlva

 

Minden fájdalom, a halálközeli élmény ellenére is én már a szülőágyon kijelentettem Zolinak, hogy a tervezett második mindenképpen meglesz 2 év múlva. De ha az sem indul be spontán, lehet, hogy egy harmadikat nem vállalok... mert ez így túl sok(k).

Aztán eltelt a kórházban egy nap. Másnap még fel tudtam idézni pontosan az érzést. Harmadnap már nem. Már harmadnapra nem emlékeztem pontosan, hogy milyenek voltak a fájások. Most, hogy ilyen hosszasan írtam ezt a posztot, megint érzem kicsit.... ezért szeretnék a jövőben már erről nem beszélni.

 

Viszont akármennyire is fáj, úgy vélem, hogy teljesen, abszolút túlélhető a dolog, hiszen csak pár óráról van szó (+ utána a regenerálódás), de egy életre szóló ajándék a jutalom. Sokkal kevesebbet fizetek, mint amit kapok.

Úgyhogy állok még egyszer-kétszer elébe, még akkor is, ha indítják. Feltéve, ha a kórház nem kér engedélyt kiabáláshoz... :)

Mert ugyanott, ugyanazokkal akarom szülni a másodikat is!

 

Azt szokták mondani, hogy aki még nem szült, az azért fél, mert nem tudja, mi vár rá, aki meg már szült, az azért fél, mert tudja, mi vár rà...

 

Nálam inkább:

Mikor még nem szültem, azért nem féltem, most pedig hogy már szültem, a következőtől pont azért nem félek... mert pontosan tudom, hogy mi vár rám (főképpen utána).